Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vegyifegyver-támadás történhetett Kobaniban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. október 23. 8:37

Vegyifegyver hatására fellépő panaszoktól szenvedett október 22-ére, szerdára virradóan az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet által ostromlott Kobani szíriai város számos lakója szemtanúk szerint.

Jogvédők és a helyszínen tartózkodó orvosok egyelőre nem tudták megerősíteni, hogy a dzsihadista harcosok valóban vegyi fegyvert vetettek be a török határ mellett lévő, kurdok lakta városban, ahol az IÁ ellen hetek óta ádáz harcot vívnak kurd fegyveresek.

Rámi Abder-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni emigráns szervezet vezetője a dpa német hírügynökségnek szerdán azt mondta: amíg a Kobanit védő kurd Népvédelmi Egységek (YPG) vezetői nem erősítik meg a vegyifegyver-támadás tényét, addig a szervezet sem foglal állást az ügyben.

A török határ közelében fekvő városban szemtanúk arról számoltak be, hogy éjszaka sok helybeli légszomjtól szenvedett, valamint több más olyan tünetet mutatott, amely vegyi fegyver bevetésekor szokott fellépni.

Az OSDH tájékoztatása szerint az IÁ fegyveresei éjjel ismét támadták a kurd védőket, és a városban több heves robbanás is volt. A Kobani keleti részén kitört harcokban legalább 30 dzsihadista és az YPG 11 tagja vesztette életét.