Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A kezed életet menthet

Szöveg: MH Egészségügyi Központ |  2014. október 23. 9:47

Az Európai Újraélesztési Nap alkalmából az MH Egészségügyi Központ nemzetközi instruktori végzettséggel rendelkező munkatársai négy helyszínen tartottak figyelemfelkeltő előadásokat. Ezeken a rendezvényeken a résztvevők a gyakorlatban is kipróbálhatták azt, hogy milyen módon lehet a legegyszerűbben újraéleszteni valakit.

1595981154

Az Európai Unióban éves szinten – a statisztikák szerint – mintegy 700 ezer, Magyarországon pedig 25 ezer ember hal meg hirtelen szívhalál következtében. Az áldozatok többsége megmenthető lenne az az időben elkezdett újraélesztéssel.

Dr. Pápai Tibor őrnagy, az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház, Sürgősségi Betegellátó Centrum vezető ápolója az újraélesztési nap alkalmából tartott előadásában elmondta: a legnagyobb probléma elsősorban az emberek passzivitásában keresendő, hiszen legtöbben elfordulnak, ha segítségre szoruló embert látnak, rosszabb esetben előveszik telefonjaikat, hogy megörökítsék az esetet, de segíteni nem akarnak, mivel nem tudják, mit kell tenniük.

1595981155

Az újraélesztés estén az a legrosszabb, amit valaki tehet, ha nem tesz semmit.
Éppen ezért a szakember véleménye az, hogy az újraélesztés fogásait, megfelelő szinten, már gyerekkortól, optimálisan az iskolai tanítási rend részeként, oktatni kellene. A fegyveres testületeknél az alapkiképzés során kellene megtanítani az újraélesztést, hiszen nem kell hozzá más, csak az ember két keze.

Az újraélesztési nap alkalmából az MH Egészségügyi Központ nemzetközi instruktori végzettséggel rendelkező munkatársai, jelentős érdeklődés mellett tartottak négy helyszínen a Honvédelmi Minisztérium Balaton és Lehel utcai objektumaiban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, és az Országos Rendőr-főkapitányság Rendőrségi Igazgatási Központjában figyelemfelkeltő előadásokat.
A kiválasztott szervezeteknél megtartott gyakorlat azt a nem titkolt célt is szolgálta, hogy felhívja az ott dolgozók figyelmét, hogy az egyenruha viselete a másik ember iránti figyelem és segítségnyújtás kötelezettségét is magában hordozza.

1595981155

Fotó: MH Egészségügyi Központ