Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véres terrortámadásokat hiúsíthattak meg Iránban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. június 22. 15:30

Az Iránban végrehajtani tervezett eddigi legnagyobb, Teheránt és több vidéki várost célba vevő terrorista támadást hiúsított meg az iráni hírszerzés – jelentette az állami tévé. A televízióban egy közleményt olvastak föl, amelyet a hírszerzési minisztériumnak tulajdonítottak, az AP hírügynökség szerint azonban illetékes tisztségviselőt egyelőre nem lehetett elérni abból a célból, hogy az ügyről részletesebben tájékoztasson. 

A hírszerző ügynökök lefoglaltak lőszereket és pokolgépeket, valamint őrizetbe vettek több gyanúsítottat, akiknek a kihallgatása folyamatban van – állt a közleményben. Az őrizetbe vetteket csak a „takfiri", vagyis hitetlen jelzővel emlegették a közleményben, de semmilyen adatot nem árultak el róluk. A zömmel síiták lakta Irán hatóságai az utóbbi időben főleg a szunnita szélsőségesekből álló és Szíria, valamint Irak nagy részét az ellenőrzése alatt álló Iszlám Állam (IÁ) szervezet tagjait illették ezzel a jelzővel, noha ebből nem következik az, hogy a dzsihadistákról van szó. Irán támogatja az IÁ ellen harcoló szíriai és iraki kormányt is, amelyek szintén síitákból állnak.

A Farsz félhivatalos iráni hírügynökség idézte Ali Samhanit, a legfelső nemzetbiztonsági tanács titkárát, aki azt mondta, hogy a támadásokat az éppen tartó muzulmán böjti hónapra időzítették. Az IRNA állami hírügynökségnek szintén a hírszerzési minisztériumra hivatkozó jelentése szerint az őrizetbe vett „terroristák" vahhábita „takfirik".

A vahhábizmus az iszlám egyik ultrakonzervatív ága, amely főleg Szaúd-Arábiában nyert teret.

Irán és Szaúd-Arábia viszonya nagyon megromlott annak hatására, hogy az arab királyság januárban kivégzett egy síita vallási vezetőt, és emiatti tiltakozásul Teheránban tüntetők megtámadták Szaúd-Arábia nagykövetségét. Rijád megszakította diplomáciai kapcsolatait Teheránnal.

Irán nemrég bejelentette, hogy nem enged zarándokokat a nagy éves iszlám zarándoklatra, a háddzsra a szaúd-arábiai Mekkába, mert Rijád nem teljesítette azt a kérését, hogy gondoskodjon alaposabban az iráni zarándokok biztonságáról.