Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Washington nem ad több fegyvert a szíriai kurdoknak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. november 26. 20:02

Donald Trump amerikai elnök elrendelte, hogy Washington ne küldjön több fegyvert a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milíciának, amelyet Törökország terrorszervezetnek tart – jelentette be Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter Ankarában, miután Trump és Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonon egyeztetett egymással.

Cavusoglu, aki jelen volt a beszélgetésnél az államfői palotában, hozzátette: Trump azt is mondta, hogy ennek az ostobaságnak már korábban véget kellett volna vetni.
A török tárcavezető kifejtette: az amerikai-török kapcsolatokra egyik leginkább negatívan ható téma a szíriai kurdoknak adott fegyverek ügye volt. Legutóbb már páncélos járműveket is kaptak az Egyesült Államoktól – hangoztatta Cavusoglu.
Az Anadolu török állami hírügynökség a török államfői hivatalra hivatkozva arról számolt be, hogy az amerikai és a török vezető a szíriai válságról, a szerdai szocsi orosz-török-iráni csúcstalálkozóról, regionális problémákról, valamint a kétoldalú kapcsolatokról folytatott megbeszélést.
Erdogan később Twitter-fiókján gyümölcsözőnek minősítette az egyeztetést.

Ankara az YPG-t a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) hasonlóan terrorszervezetnek tekinti és attól tart, hogy a szíriai kurd milícia megerősödése felélénkítené a Törökországban élő több mint tízmilliós kurd kisebbség szeparatista törekvéseit. Erdogan a közelmúltban többször nehezményezte, hogy Washington mintegy 3500 kamionnyi fegyvert küldött az YPG-nek Szíriába az Iszlám Állam (IÁ) elleni harcra hivatkozva.
Hétfőn az YPG aknavetővel tüzet nyitott az északnyugat-szíriai Afrín körzetből az Idlíb tartományban állomásozó török haderőre. Az egyik lövedék egy török megfigyelő toronytól nagyjából 100 méterre csapódott a földbe. Az incidensnek nem volt sérültje.