Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Washington támogatásáról biztosította Párizs beavatkozását

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 27. 8:07

Az amerikai elnök támogatásáról biztosította Franciaország Maliban indított katonai intervencióját.

Barack Obama és francia kollégája, Francois Hollande január 25-i, péntek éjszakai telefonbeszélgetésük során szükségesnek nevezte, hogy Maliban afrikai katonai egységek vegyék át a főszerepet az iszlamista lázadók ellen harcban. A két államfő egyetértett abban is, hogy mielőbb tervet kell készíteni a nyugat-afrikai országban rendezendő választásokról és egy demokratikus kormány felállításáról.

Eközben a washingtoni külügyminisztérium szóvivője arról számolt be, hogy az Obama-kormányzat további 32 millió dollárt kíván juttatni afrikai csapatok kiképzésére, amelyeket az iszlamisták ellen vetnének be Maliban. A fenti összeg átutalása a washingtoni kongresszus jóváhagyásától függ.