Központi katonai temetőkben nyugszanak a doni hősi halottak

Szöveg: Szűcs László | 2013. január 27. 7:05

Kevesek által ismert tény, hogy a január 12-i áttörést követően a zalai bakák még két hétig utóvédként a Don partján harcoltak, és hetven esztendeje ezen a napon hagyta el a doni védőállást az utolsó magyar alakulat, a zalaegerszegi 17/III. zászlóalj. Állásaik pár száz méterre húzódtak attól a területtől, ahol ma a rudkinói II. Magyar Központi Katonai Temető található. A 200 ezer fős magyar királyi 2. honvéd hadsereg katonái közül 27 ezren nyugszanak a Don menti központi katonai temetőinkben.

Az 1943. január 12-i szovjet áttörés leszakította a szombathelyi III. hadtest védelmi zónáját a magyar királyi 2. honvéd hadseregétől, és a hadtest ezt követően a német 2. hadsereg úgynevezett Siebert-harccsoportjának alárendeltségében működött tovább. 1943. január 27-én − legutolsó alakulatként − a 17/III. zászlóalj hagyta el a doni védőállásokat Rudkino−Gremjacsje települések térségében. A súlyos harcokra jellemző, hogy a 2003-ban átadott rudkinói magyar katonatemetővel egy időben (magyar támogatással) megépített gremjacsjei hősi emlékművön több száz elesett szovjet katona neve olvasható. Sőt, két olyan szovjet katona szobra is látható itt, akiknek posztumusz a Szovjetunió Hőse kitüntetést adományozták.

A 2. honvéd hadsereg veszteségei hatalmasak voltak, de fontos tisztázni, hogy az 1990 előtt hangoztatott, 200 ezer halottról szóló híresztelés nem állja meg a helyét. A hadtörténészi szakma előtt már jó ideje ismert, és a források alapján egyértelműen elmondható, hogy a több mint 200 ezer fővel a hadszíntérre érkező hadsereg teljes vesztesége mintegy 126 ezer főre tehető – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Maruzs Roland őrnagy.

A HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztályának osztályvezetője hozzátette: ahhoz, hogy ezt a számot pontosan értelmezni tudjuk, tisztában kell lennünk azzal, hogy mit is jelent a veszteség fogalma. „Ezen kifejezés alatt nemcsak a halottakat, hanem a sebesülteket, a sérülteket, a hadifogságba esetteket és az eltűnteket is értjük" – emelte ki az őrnagy, hangsúlyozva: az 1942 nyári hídfőcsaták során, valamint az 1943. január 12-én kezdődött szovjet offenzíva és áttörés következtében hősi halált halt katonáinkat ideiglenes temetőkben temették el, ezekből több tucat létezett.

Aztán több mint öt évtizeddel a háború végét követően Magyarországnak lehetősége nyílt arra, hogy a csatákban elesettek földi maradványait exhumálja, és az akkor létrehozott két magyar központi katonai temetőben, a boldirevkaiban és a rudkinóiban eltemesse. Előbbiben nyolcezer, utóbbiban pedig 19 ezer hősi halott nyugszik.

A rudkinói temetőben 12 ezer hősi halott katona és munkaszolgálatos nevét is feltüntették az emléktáblákon. A neveket az exhumálás során előkerült személyi azonossági jegyek és a korabeli temetőkataszterek alapján vésték fel. Ezenkívül a doni hadműveleti területen eltűnt 50 ezer katona és munkaszolgálatos neve is fölkerült a gránittáblákra.

Az osztályvezetőtől megtudtuk azt is, hogy nagyon kevés információval rendelkeznek azokról a magyar katonákról, akik visszavonulás közben haltak meg. Őket vélhetően ideiglenes temetőkben helyezték végső nyugalomra, ám ezen sírkertekről nem rendelkeznek pontos dokumentációval.

A két magyar központi katonai temetőt évente ellenőrzik a magyar hadisírgondozó szakemberek. Gondozásukat pedig – államközi megállapodás és kétoldalú szerződés alapján – az orosz partnerszervezet végzi – árulta el Maruzs őrnagy.