Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Washington tíz arab országgal szövetkezett a dzsihadisták ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. szeptember 12. 17:53

Az Egyesült Államok tíz arab országgal, köztük Szaúd-Arábiával kötött alkalmi koalíciót szeptember 11-én, csütörtökön az Irakban és Szíriában előrenyomuló, Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet ellen – olvasható az érintett országok képviselőinek dzsiddai találkozója után kiadott sajtóközleményben.

„Szaúd-Arábia, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Katar, Omán, Egyiptom, Irak, Jordánia, Libanon és az Egyesült Államok kinyilvánították elkötelezettségüket, hogy együttesen fognak fellépni a terrorizmus (minden formája) által a régióra és a világra jelentett veszély ellen, ide értve az úgynevezett Iszlám Államot is" – írták a kommünikében. A felek abban is megegyeztek, hogy elvágják az anyagi forrásokat az IÁ elől, és segítenek újjáépíteni a csoport által szétvert közösségeket.

John Kerry amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy az arab államok döntő fontosságú szerepet fognak játszani a dzsihadisták elleni koalícióban, azonban hangsúlyozta, hogy a szövetségnek egyetlen tagállama sem tervez szárazföldi erőket küldeni a térségbe.

Kerry hozzátette: az ukrajnai események tükrében meglepte, hogy Moszkva megkérdőjelezte a szélsőségesek szíriai állásai ellen javasolt légicsapások törvényességét. Oroszország szerint az ENSZ előzetes jóváhagyása nélkül a nemzetközi jog „durva megsértésének" és agressziónak minősülne az IÁ elleni amerikai beavatkozás Szíriában.

Az amerikai diplomácia vezetője azután tartott sajtótájékoztatót, hogy a szaúd-arábiai Dzsiddában tárgyalt az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) hat tagállamának – Szaúd-Arábia mellett Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Omán és Katar – külügyminiszterével. A tanácskozáson jelen voltak Egyiptom, Irak, Jordánia, Libanon és Törökország képviselői is.

A The New York Times című amerikai lap eközben azt írta név nélkül nyilatkozó magas rangú washingtoni tisztségviselőkre hivatkozva, hogy Szaúd-Arábia eleget tesz az Egyesült Államok azon kérésének, hogy területén létrehozzanak egy bázist a mérsékelt szíriai ellenzéki erők kiképzésére. A létesítmény konkrét helyéről az eddigi értesülések szerint még nem sikerült dönteni.

Barack Obama amerikai elnök szerda esti televíziós beszédében közölte, hogy egy nemzetközi koalíció élére állva Szíriára is kiterjeszti az Iszlám Állam elleni légicsapásokat, újabb katonákat vezényel Irakba, és harcképes erőt kíván kovácsolni a szíriai mérsékelt felkelőkből, amihez felhatalmazást és pénzt kért a kongresszustól.