Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonákat és civileket is mentettek

Szöveg: Soproniné Szabó Éva zászlós - Kálmánfi Gábor |  2014. szeptember 12. 17:18

Nem szabad, hogy a katonának (vagy éppen civil személynek) olyan érzése alakuljon ki, hogy egyedül maradt a harcmezőn (illetve elzárt területen.) Ezért (is) nagyon fontos a kutatás-mentés. A különféle mentési eljárások begyakorlására szolgáló nemzetközi kutató-mentő gyakorlat, a Cooperative Sarex 2014. szeptember 11-én ért véget.

Sikeresnek ítélte a gyakorlatot Szűcs Pál ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, légierő haderőnem, hadműveleti és kiképzési főnöke, a gyakorlat igazgatója. Mint mondta: véleménye szerint az eltelt két hét elérte a célját, és az időjárás is viszonylag kegyes volt a szervezőkhöz, tehát a repülési feladatokat is hellyel-közzel végre tudtak hajtani.

1595978750

„Nemzetközi környezetben tudtuk gyakorolni az együttműködést. Ez nagyon jó lehetőséget biztosított a számunkra, hogy a török katonákkal együtt dolgozva átvegyük tőlük a saját tapasztalataikat. A pilótáink megtanultak, illetve finomítottak többek között bizonyos repülési eljárásokat; továbbá fejlesztették a repülést irányító szervezetekkel, a kutatás-mentést irányító szervekkel, valamint a merev szárnyú repülőeszközökkel történő együttműködést, annak érdekében, hogy a kiemelést minél sikeresebben és gördülékenyebben végre tudják hajtani. Mindehhez az MH Pápa Bázisrepülőtér nagyon jó környezetet biztosított" – mondta az ezredes.

1595978750

A gyakorlat igazgatója rávilágított arra, hogy a kutatás-mentés szakterületén bevett eljárások szabványosítása NATO-szinten még nem teljes körű. Hazánk három éves program keretében új eljárásokat fejlesztett ki – a gyakorlaton résztvevő török katonák ezekkel ismerkedtek meg.

Maga a gyakorlat két részből épült fel – az első héten az elméleté, a másodikon pedig a gyakorlati végrehajtásé volt a főszerep, azaz beállított helyzetekben katonákat és civileket is „mentettek."

1595978750

Utoljára ilyen műveletet 2008-ban rendeztek Magyarországon. Azóta a magyar katonák külföldön – elsősorban Törökországban és Romániában – gyakorlatoztak.

Fotó: Soproniné Szabó Éva zászlós és Borzas István (MH Pápa Bázisrepülőtér)