Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kulturális és szakmai napon vettek részt a kadétok

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Nagy Gábor és Tóth László, Jarnek Szabina/Madách Színház |  2022. május 12. 10:13

Honvéd kadét kulturális és szakmai napon vett részt a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium, valamint a Kiskunhalasi SZC Dékáni Árpád Technikum száz középiskolás diákja május 11-én, szerdán, Budapesten.

Kadét_szakmai_nap_NKE_MH_BHD (4)

A honvédelmi tárca, a Magyar Honvédség Parancsnoksága, a katonai alakulatok, valamint az érintett oktatási intézmények együttműködésével létrejött látogatás célja az volt, hogy a Honvéd Kadét Programban résztvevő diákok szakmai és kulturális tapasztalatokat gyűjtsenek, miközben közelebbi képet kaphatnak a katonai életpályáról.

A program a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán kezdődött, ahol Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes, megbízott nemzetközi dékánhelyettes tájékoztatta a fiatalokat a tisztképzés lehetőségeiről, a felvételi követelményekről, az alapképzési szakokon zajló munkáról, valamint a tisztjelöltek mindennapjairól. A prezentációt követően a kadétok megtekinthették a haditechnikai, tüzér és lövész szaktantermeket, ahol különösen nagy sikert aratott a Magyar Honvédségnél rendszeresített kézifegyverek statikus bemutatója.

Kadét_szakmai_nap_NKE_MH_BHD (2)

„Mindig is érdekelt a katonai légkör, a hadtörténelem, a haditechnika, valamint az, ami a színfalak mögött zajlik” – mondta a honvedelem.hu kérdésére Görög Bence, a Dékáni Árpád Technikum 10. évfolyamos tanulója, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szeretné folytatni tanulmányait. Szakaszparancsnok-helyettesként különösen büszke a kadétok közti bajtársias légkörre, az egymás iránti elkötelezettségre, a csapatmunkára, ami szerinte a siker titka.

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumában a 2020/2021-es tanévben indult el az első évfolyam. „Azt gondolom, hogy egy harmincezres város rangját emeli, ha van olyan középiskolája, ahol kadétképzés folyik és ezek a fiatalok minden ünnepen vagy megemlékezésen részt vesznek” – mondta érdeklődésünkre dr. Vojcsek Hajnalka, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumának magyar szakos pedagógusa, aki kiemelte: a kadétokra az egész város büszke, hiszen fegyelmezettek, tisztelettudóak, segítőkészek, udvariasak, előzékenyek, és ami a legfontosabb: összetartóak.

Kadét_szakmai_nap_NKE_MH_BHD (5)

Hasonlóan vélekedik Taupertné dr. Janosütz Anna Julianna, a Dékáni Árpád Technikum történelem-földrajz szakos tanára, aki ezen felül hozzáfűzte: a különleges élmények mellett a Honvéd Kadét Program számos megmérettetési lehetőséget nyújt a fiataloknak. „Azok a versenyek, amelyeken részt vesznek, a történelemtudásuk mellett a fizikai és szellemi állóképességüket fejlesztik egyénileg és csapatban egyaránt, így válnak felelős, önmagukért és másokért is kiálló állampolgárokká.”

A délután folyamán a fiatalok az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárhoz látogattak, ahol Fenyvesi Zoltán alezredes, hadműveleti főnök ismertette az alakulat rendeltetését, szervezeti felépítését, a különböző alegységek feladatrendszerét, de kitért azokra a speciális feladatokra is – köztük a koronavírus-járvány elleni védekezésre – amelyekben a dandár katonái részt vettek. A prezentációt követően Vastagh László nyugállományú ezredes, a Harminckettesek Baráti Körének tagja várta a kadétokat az alakulat szoborparkjában, ahol egyebek mellett a laktanya történetéről és a dandárhoz köthető történelmi személyekről kaptak tájékoztatást.

Kadét_szakmai_nap_NKE_MH_BHD (11)

Ezt követően Mudra József ezredes, a dandár parancsnoka köszöntötte a diákokat az alakulótéren, ahol megtekinthették a különleges díszelgő csoport látványos műsorát, majd a technikai eszközök és kézifegyverek statikus bemutatóját.

Kovács Roland Imre, a technikum 9. évfolyamos tanulója is régóta érdeklődik a katonai témák, a fegyverek, a honvédelem, ezen belül a Magyar Honvédség iránt. „Azért is jelentkeztem honvéd kadétnak, mert úgy gondolom, hogy fizikailag és mentálisan is felkészít az életre, illetve a katonai pályára. Ez a mai program is ezt az elképzelésemet erősíti” – tette hozzá.

Kadét_szakmai_nap_HM_HIM (13)

A tartalmas program a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban folytatódott, ahol a sok érdekes tárlat közül a legnépszerűbb a fegyvertörténeti, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot bemutató állandó kiállítás volt.

A program záró eseményeként a Madách Színházban, nem kis feltűnést keltve a száz egyenruhába öltözött kadét, „A tizenötödik” című forradalmi előadást tekintette meg. Az előadás után a tanulóknak lehetősége adódott a színészekkel és a darab írójával kötetlenül beszélgetni, valamint fotózkodni a színpadon.