Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kuruc virtus - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. december 6. 11:11

A II. Rákóczi Ferenc (1676–1735) vezette szabadságharc a köztudatban a kuruc lovasok bravúros portyázásairól is elhíresült, s a 18. század harcai valóban elképzelhetetlenek voltak lovasság nélkül. A háborúk kimenetelét azonban már abban az időben is a nagy létszámú gyalogság és az erős tüzérség döntötte el: a csatákban, a várak, sáncok ostrománál és védelménél ennek a két fegyvernemnek jutott nagyobb szerep.

MH_2022_12_borito

A magyarok viszont főként lovon harcoltak. II. Rákóczi Ferenc panaszkodott is emlékirataiban, hogy a nemeseket milyen nehéz rávenni a gyalogsági szolgálatra: „Közmondás volt, hogy csak a kutya jár gyalog, s arra való az állat, hogy az embert hordozza.”

A fejedelem seregében szolgáltak ugyan dragonyosok (lényegében gyalogsági harcra kiképzett lovasok), sőt egy lovas gránátos és egy székely kopjás ezred is, de a lovasságon, illetve az egész haderőn belül egyértelműen a könnyűlovasság dominált. A jellegzetesen magyar csapatnem, a huszárság európai elterjedésében is komoly szerepet játszottak a szabadságharc után emigrációba kényszerült kuruc tisztek, akik közül Bercsényi László, Bercsényi Miklós főgenerális fia emelkedett a legmagasabbra: Franciaország marsalljaként fejezte be kalandos életét. A nevét viselő francia ezred ma is létezik, igaz, már nem huszárok, hanem ejtőernyősök alkotják.

A kuruc huszárnak ideális esetben két lova lehetett: a sajátja mellett egy vezeték lovat is vihetett a csatába. Akad olyan vélekedés, miszerint a „Csínom Palkó, csínom Jankó” kezdetű kuruc dalban is a katona két – Palkó és Jankó nevű – lováról van szó. A közlegények ugyanakkor csak elvétve rendelkeztek két hátassal, gyakrabban fordult elő, hogy egyetlen lovukat is elveszítve a gyalogság soraiban kényszerültek tovább harcolni. A tisztek ezzel szemben számos lovat birtokoltak és a gyalogság állományában is lóháton szolgáltak. Az 1707-ben törvényerőre emelt katonai szabályzat, a Regulamentum Universale szerint a századok élén álló kapitány vagy főhadnagy a lovasságnál nyolc (a gyalogságnál négy) lóra kapott takarmányt. A helyetteseként tevékenykedő vicehadnagynak hat, (a gyalogságnál egy), míg a zászlótartónak három (a gyalogságnál ugyancsak egy) ló számára elegendő tápot utaltak ki. A magasabb rendfokozatú katonák természetesen sokkal több hátassal rendelkezhettek, Bercsényi Miklós főgenerális számára például 300 ló tartását fedezte a hadbiztosság. Persze ez alatt nemcsak a tartalék lovak értendők, hanem a szolgák, a fegyverhordozók, a lovászok hátasai is, hiszen a főtisztek, tábornokok népes kísérettel szálltak táborba.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin december 9-én, pénteken megjelenő számában!)