Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lantos: egy demokráciának hadserege van, nem gárdája

Szöveg: honvedelem.hu |  2007. november 16. 9:42

“Egy demokratikus, civilizált országnak hadserege van, nincs szüksége egy félkatonai szélsőjobboldali milíciára” – jelentette ki Tom Lantos az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke Orbán Viktornak.

Tom Lantos Washingtonban találkozott a Fidesz elnökével, akinek kifejezte felháborodását a Magyar Gárda működésével kapcsolatban.

A magyar származású Lantos a találkozó után arról tájékoztatta az újságírókat, hogy szerinte Orbán “nem fejezte ki egyet nem értését álláspontjával".

Tom Lantos azt mondta Orbánnak, hogy szülőhazájában, amelyet nagyon csodál, “sajnos mindig létezett egy vékony szélsőjobboldali, ultranacionalista fasiszta réteg". Reményét fejezte ki: “ahogy az ország érettebbé válik demokratikus irányultságát illetően, ennek a csoportnak a jelentősége csökkenni fog".

A volt magyar miniszterelnök érdeklődött arról, hogy milyen Magyarország amerikai megítélése. Tom Lantos – mint mondta – attól tart, ki kellett ábrándítania, ugyanis közölte, hogy Washingtonban “nem gondolnak sokat Magyarországra". Az Egyesült Államok a világ egyetlen globális szuperhatalma, globális érdekekkel. Kollégái keveset foglalkoznak Magyarországgal, mert elsősorban Kína, India és Irán, továbbá Irak és Oroszország jelenti a problémát, valamint az Európai Unióhoz fűződő viszony. Washingtonban inkább az euroatlanti kapcsolatokra koncentrálnak, semmint az egyes országokhoz fűződő kétoldalú kapcsolatokra – mondta Lantos, hozzátéve, hogy neki, a külügyi bizottság elnökeként 192 országgal kell foglalkoznia. Úgy fogalmazott, hogy a Nicholas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár alkotta “új kombinációtól" a transzatlanti viszony drámai javulását várják.

(MTI)