Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lecsaptak a kalózokra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. november 24. 13:26

Az Európai Unió kalózellenes tengerészeti ereje 16 szomáliai tengeri rablót fogott el az elmúlt öt napban – jelentette be a szervezet kedden Nairobiban nyilvánosságra hozott közleménye. A kalózvadász egységek a múlt héten két akcióban csaptak le a szomáliai bűnözőkre.

A műveletekben részt vett a Seychelle-szigetek parti őrsége, amely hadihajókat és harci repülőgépeket is bevetett az EU-erők oldalán. A kalózok nemrégiben szigetországbeli halászokat is foglyul ejtettek, akiket sikerült kiszabadítani a múlt heti közös akciók során.

James Michel, a Seychelle-szigetek elnöke figyelmeztette a szomáliai kalózokat, hogy ne támadjanak honfitársaira, mert annak következményei lesznek, és – mint hangoztatta – az európai erőkkel végrehajtott művelet egyértelmű üzenet volt erre.

A nairobi központban egy tartályhajó lengyel kapitánya elmondta, hogy hajójának fedélzetét fegyveresek szállták meg, de nem tudták hatalmukba keríteni a vízi járművet az ománi partok előtt.