Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lemondott a brit védelmi miniszter

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. október 15. 7:07

Lemondott október 14-én Liam Fox brit védelmi miniszter. Fox körül az elmúlt napokban egyre nagyobbra duzzadó botrány robbant ki, miután kiderült, hogy egy bizalmasa rendszeresen az ő tanácsadójának adta ki magát, és államközi eseményeken is jelen volt, jóllehet nem állt sem a védelmi tárca, sem a kormányzó Konzervatív Párt alkalmazásában.

A 34 éves Adam Werritty tanácsadói “minőségében" a védelmi minisztert számos hivatalos külföldi látogatásra is elkísérte, és többtucatnyi alkalommal járt a minisztérium londoni épületében Fox vendégeként.

Fox az ügy múlt hétvégi kipattanása után hivatalos közleményben elnézést kért, ugyanakkor első nyilatkozataiban még arra tett utalást, hogy nem kíván távozni. Az egyre nagyobb botrány miatt azonban végül tarthatatlanná vált pozíciója, és péntek délután bejelentette lemondását.

Közleményében a volt miniszter elismerte: hibázott, amikor lehetővé tette a személyes érdekeit és a kormányzati tevékenységét elválasztó határ elmosódását.

“Ennek következményei az utóbbi napokban egyre világosabbá váltak … magam is többször kijelentettem, hogy a nemzet érdeke előbbre való a személyes érdeknél, és most magamat kell szembesítenem ezzel a normával" – indokolta lemondását Liam Fox.

A BBC kommentárja szerint jóllehet a volt védelmi miniszter formailag maga mondott le, bizonyos, hogy a személye körül kirobbant és egyre duzzadó botrány láttán David Cameron miniszterelnök is arra a következtetésre jutott, hogy Foxnak nincs maradása a kormányban.

Liam Fox már múlt vasárnap, az ügy nyilvánosságra kerülése után hivatalos nyilatkozatban kért elnézést a miniszterelnöktől, de lemondási szándékára akkor még nem tett utalást. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy sem ő, sem az általa vezetett tárca soha semmiféle titkos információt nem adott ki Werrittynek, és üzleti tevékenységéhez sem nyújtott segítséget.

Werritty tevékenységének és Foxhoz fűződő személyes kapcsolatának jellege pontosan még pénteken sem volt teljesen ismert, de a brit sajtó feltárta, hogy az áltanácsadónak a hadiiparhoz kötődő üzleti érdekeltségei vannak, vagy legalábbis voltak.

Fox helyzetét bonyolította, hogy jóllehet a miniszter először cáfolta Werritty jelenlétét bármilyen hivatalos eseményen, a The Guardian című baloldali brit napilap már múlt vasárnap közölt egy videofelvételt, amely Liam Fox és a Sri Lanka-i államfő, Mahinda Radzsapaksze tavalyi találkozóján készült, és látszik rajta a miniszter barátja is.

Azóta pedig egyértelmű értesülések kerültek nyilvánosságra arról, hogy Werritty Dubajtól Ausztráliáig szinte mindenhova elkísérte a minisztert hivatalos útjain.

Fox személyében a tavaly májusi választások után megalakult konzervatív-liberális brit kormánykoalíció első miniszteri rangú tagjának kellett ilyen körülmények között távoznia.

Az eddigi legmagasabb rangú kabinettag, aki személyét érintő botrány miatt kényszerült lemondani, David Laws pénzügyminiszter-helyettes volt, aki a kormány hivatalba lépése után alig két héttel távozott.

Laws, aki a Liberális Demokratákat képviselte a kormányban, azután mondott le, hogy a sajtó feltárta: 2006 és 2009 között összesen több mint 40 ezer fontot (14 millió forintot) vett fel képviselői költségvisszatérítés formájában londoni szolgálati lakásának bérleti díja után, ám nem fedte fel, hogy a lakás partnere házában volt.

A brit törvények tiltják, hogy a képviselők közpénzen béreljenek szolgálati szállást olyan ingatlanban, amely házas- vagy élettársuk birtokában van.

Liam Fox pénteki lemondása után a Downing Street közölte, hogy David Cameron miniszterelnök “nagyon sajnálja" védelmi minisztere távozását, de “megérti" a döntés indokait.

Arról egyöntetű volt eddig is a közvélekedés, hogy Fox – aki katonaorvosként hosszú ideig szolgált a brit hadseregben – kiváló szakemberként irányította a védelmi tárcát.

A fegyveres erők több katonai vezetője részéről ugyanakkor bírálatok is érték, amiért nem emelte fel keményebben szavát a hadsereget is súlyosan érintő költségvetési megszorítások enyhítése érdekében.

A takarékossági intézkedések jegyében reálértéken 8 százalékkal csökken a következő négy évben Nagy-Britannia védelmi költségvetése. Ennek már áldozatául esett a királyi haditengerészet egykori zászlóshajója, az Ark Royal repülőgép-hordozó, több más hadihajóval együtt. Emellett kivonták a szolgálatból a helyből felszállni képes, négy évtizede használt Harrier harci gépeket is, és a tervek szerint hétezer fővel valamivel 100 ezer alá csökken a szárazföldi hadsereg létszáma.

Liam Fox ugyanakkor változatlanul a Konzervatív Párt jobbszárnyának karizmatikus figurája. Indult a pártvezetői – és így a miniszterelnök-jelölti – versengésben David Cameron vetélytársaként, amikor a 2005-ös választások elvesztése után Cameron elődje, Michael Howard lemondott, és egyöntetű elemzői vélemények szerint Cameron a Konzervatív Párt tavalyi kormányra kerülése után éppen a tory jobbszárnynak kívánt kedvezni Fox miniszteri kinevezésével.