Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lenyűgöző a laktanya világa

Szöveg: honvedelem.hu / Gyimóthy Levente | Fotó: Dömsödi Richárd |  2022. október 18. 9:27

Pályaorientációs nap során általános iskolás gyerekek és pedagógusok látogattak az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredhez, ahol Miskolci Sándor és Csincsi Zsolt vezénylőzászlós fogadta őket.

_DR_0024

Az alakulat katonái sorversenyt és alaki foglalkozást szerveztek a diákoknak, akik híradástechnikai eszközöket is kipróbálhattak.

„Látogatásunk célja az, hogy alsó és felső tagozatos tanulóink belelássanak a katonaság életébe, mindennapjaiba. Szerettük volna a gyerekek számára megmutatni: ez is egy szakma, ezt a munkát is választhatják felnőttként és bízunk benne, hogy esetleg a későbbiekben kedvük is lesz a honvédelem bármely területén dolgozni” – mondta Pázmándi Éva, a székesfehérvári Felsővárosi Általános Iskola 5/b. osztályának osztályfőnöke.

_DR_9997

Mint kiemelte: intézményükben több olyan gyermek is tanul, akik hozzátartozója a honvédségnél szolgál, így a laktanya világa azért nem teljesen ismeretlen számukra. Az is kiderült, hogy a közelmúltban a gyerekek érdeklődését igencsak felcsigázta a honvédelem témája, így roppant motiváltan érkeztek a laktanyába. Többen bátran kezdeményeztek beszélgetést az itt szolgáló katonákkal.

A kicsik ügyesen vették a sorverseny akadályait, majd az alaki foglalkozás részeként villámgyorsan megtanulták a vezényszavakat; sőt, még menetdalra is fakadtak.

„Nekünk mindegyik foglalkozás nagyon tetszett, lenyűgöző a laktanya világa!” – újságolta a tizenegy éves Anna és Szabolcs, akik bevallottan még soha életükben nem találkoztak ilyen szintű fegyelemmel, mint itt.

_DR_0048

Egyikük édesapja korábban a „negyvenhármasoknál” szolgált századosként, s bár korábban is nyílt már alkalma, hogy testközelből lásson honvédségi eszközöket, ám a mostani látogatás még inkább felvillanyozta. A gyerekek saját bevallása szerint felettébb otthonos a laktanyai légkör és később mindketten el tudnák magukat képzelni ilyen közegben. Szabolcs külön is hangot adott abbéli elképzelésének, hogy valamikor szeretne beállni katonának, amellett, hogy a sebészi és a programozói pálya is vonzza.