Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Létszámbővülés

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2023. október 14. 16:59

Jórészt az eredményes toborzásnak köszönhetően rekordszámú, összesen 506 újonc vonult be és kezdte meg kiképzését a Magyar Honvédségnél szeptemberben. Persze nem csak az előző cikkünkben részletezett „Embert a vasra!” kampány keltette fel a katonaélet iránti érdeklődést; Hódmezővásárhelyen túl nagy számban kezdték meg szolgálatukat a bevonulók más alakulatoknál is, például a most felálló kaposvári lövészzászlóaljnál. Ugyancsak sokan választották a tartalékos, valamint az önkéntes katonai szolgálatot – az utóbbi a felsőoktatási intézményekbe történő jelentkezésnél plusz felvételi pontokat is ér.

MH202310_borito

Az önkéntes katonai szolgálat (ÖKSZ) továbbra is nagyon népszerű a fiatalok körében, hiszen a legalább hat hónapra szerződők 16–32, a további fél évet – azaz összesen 12 hónapot – vállalók pedig akár 64 többletpontot is kaphatnak a felsőoktatási felvételijük alkalmával. Ezt a szolgálati formát idén szeptemberben több mint százötven fiatal választotta; ők az ország különböző pontjain működő területvédelmi alakulatokhoz vonultak be. Az elkövetkező hetek igen intenzíven fognak telni a számukra: az alapkiképzés során elsajátítják azt a tudást, ami a katonai szolgálat ellátásához szükséges, többek között alaki és harcászati kiképzésen, valamint lövészeten kell majd bizonyítaniuk.

A kéthónapos, elméleti és gyakorlati foglalkozásokra épülő képzés keretében az ország védelméhez szükséges képességek mellett a mindennapi életben hasznosítható ismereteket is szereznek. Ezt követően pedig eldönthetik, hogy a területvédelmi alakulatnál maradnak lövészszakkiképzésre, vagy inkább műveleti besorolású katonai szervezetnél szeretnék folytatni a felkészülést. Az ÖKSZ bármikor megszüntethető, ám a résztvevők dönthetnek úgy is, hogy szerződéses vagy tartalékos katonaként folytatják tovább pályafutásukat a honvédségnél.

További részletek a Magyar Honvéd magazin október 13-án, pénteken megjelent számában!