Lezuhant egy katonai helikopter
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2010. október 8. 8:23Lezuhant szerdán Tádzsikisztánban egy katonai helikopter, amelyet iszlamista lázadók ellen vetettek be. Nem hivatalos forrás szerint 25 katona szörnyethalt. A nemzeti gárda hivatalos közleménye négy halottról és három sebesültről szól, és szerencsétlenség okát abban jelölte meg, hogy a gép leszállás közben nekiütközött egy magasfeszültségű villanyvezetéknek.
Névtelenségbe burkolózó katonai források azonban azt közölték, hogy az áldozatok száma valójából 25, s ebből 18-an az elit alakulatokhoz tartoztak. E források lehetségesnek nevezték, hogy a helikoptert esetleg rakéta találta el.
A katonák a fővárostól mintegy 300 kilométerre keletre fekvő Rast-völgybe tartottak, ahol teret látszik nyerni a tálibokhoz és az al-Kaidához köthető Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom (IMU), amely már pár héttel korábban is végzett a fegyveres erők több tucat tagjával.
A szerdai helikopter balesettel párhuzamosan, egy másik összecsapásban a nemzeti gárda hét tagja esett el.
Az Afganisztánnal határos Tádzsikisztánban az 1990-es évek végén már megvívtak egy polgárháborút az iszlamistákkal.