Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lezuhant egy pakisztáni Mirage

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. május 15. 19:43

Május 11-én, pénteken lezuhant a Pakisztáni Légierő (PAF) egyik Dassault Mirage-V típusú harci repülőgépe. A gép a Masroor légibázisról emelkedett a levegőbe kiképzési repülés végrehajtására, azonban röviddel a felszállás után a földnek csapódott.

Helyi sajtóértesülések szerint a Mirage-V pilótája sikeresen katapultált, állapotáról nincs információ. A földön személyi sérülés nem történt. Egyelőre nem tudható, hogy mi okozta a balesetet, a vizsgálatot megkezdték.

A pakisztáni légierő gerincét a Mirage, illetve a vele azonos kategóriát képviselő F–16-osok alkotják. Az elmúlt években elkezdődött a PAF modernizálása, illetve megkezdődött a hajózók magasabb szintű kiképzése is. A fejlesztés azért is szükséges, mert a szomszédos India fegyverkezési programjai erős fenyegetést jelentenek Pakisztán számára. A modernizálás jó ütemben halad, hiszen idén a pakisztáni vezetés átvehette azt az utolsó három, Block 52-es verziójú F–16-ost, mellyel teljessé vált a 2006-ban megrendelt 18 gépes flotta. Zajlik a Peace Drive II program is, melynek keretein belül a régebbi Block 15-ös verziójú F–16-osokat korszerűsítik Block 40-es verzióra.

A pakisztáni légierő a Kínával közösen kifejlesztett JF–17 Thunder típussal újítja meg flottáját, melyből összesen közel 250 darabot kívánnak hadrendbe állítani. A PAF első JF–17-es századát („Black Spiders") 2010 februárjában állították fel a Minhas légibázison.