Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lezuhant egy spanyol Eurofighter

Szöveg: JETfly |  2010. augusztus 25. 10:08

2010. augusztus 24-én, helyi idő szerint 9 óra 30 perc körül, kiképzési repülés végrehajtása közben lezuhant a spanyol légierő 11. vadászezredének egyik Eurofighter Typhoon típusú harci gépe. A katasztrófa a Sevilla közelében lévő Morón légibázis területén történt, melynek során a kétüléses gép egyik pilótája – a típusra történő átképzését a spanyol légibázison végző szaúdi alezredes – életét vesztette.

A védelmi minisztérium bejelentése szerint a katasztrófa röviddel a felszállás után, körülbelül 200-300km/h-s sebességnél következett be, a lezuhanás okát már a helyszínen, egy szakértőkből álló csoport vizsgálja. A Eurofighter kétfős személyzetéből a szaúdi pilóta már nem tudott katapultálni, viszont spanyol kollégája a sikeres katapultálást követően túlélte a katasztrófát, a bejelentés szerint nem szenvedett komolyabb sérüléseket, megfigyelésre azonban kórházba szállították.

 

Megkezdték a katasztrófa okainak vizsgálatát