Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Li Jinai vezérezredes és küldöttsége az Egyetemen

Szöveg: Egri Magdi |  2009. augusztus 13. 13:45

Li Jinai vezérezredes, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg politikai főcsoportfőnöke és küldöttsége hazánkban tartózkodik. A program részeként 2010. augusztus 13-án délelőtt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre látogattak, ahol megszemlélték az augusztus 20-i tisztavatás próbáját.

Külön érdekessége volt a jelentés beadásnak, hogy dr. Ujj András jelentése után Li vezérezredes kínaiul köszöntette a díszzászlóalj tagjait, akik magyarul válaszoltak. Prof. dr. Szabó János rektor nagy tisztelettel köszöntötte Li vezérezredest és küldöttségét, üdvözölte a díszzászlóalj tagjait. Eddigi felkészülésüket gördülékenynek, akadálymentesnek és eredményesnek értékelte.

A látványos bemutató után a kínai küldöttség a Zrínyi terembe vonult, ahol meghallgatta dr. Ujj András tudományos rektorhelyettes tájékoztatóját a magyar katonai felsőoktatásról, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem múltjáról és jelenéről. Beszélt arról az átalakulási folyamatról, amelyben a három katonai főiskola és az akadémia egy egyetemmé integrálódott. Elmondta, hogy a Zrínyi Egyetem 2007 óta, amikor befejezte a bolonyai rendszerre történő áttérést, az európai integrált felsőfokú képzés részévé vált. Szólt azokról a sajátosságokról, amelyek a civilek és katonák egy egyetemen történő képzéséből adódnak.

Ismertette az egyetem képzési kínálatának széles spektrumát, amely az alapképzéstől a mesterképzésen át egészen a doktori képzésig tart, de megtalálható benne a katonai továbbképzés és a katonák idegennyelv képzése is. A látogatás a Zrínyi szobor előtti közös fényképezéssel fejeződött be.

Fotó: Kiss Dezső

 

Címkéktisztavatás