Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lovagkeresztet kapott a magyar ezredes

Szöveg: Honvéd Vezérkar | Fotó: HM Parlamenti Államtitkári Kabinet |  2023. november 30. 14:08

Claire Legras, Franciaország magyarországi nagykövete a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki dr. Balogh András József ezredest, a Honvéd Vezérkar jogi és igazgatási főnökét november 28-án.

_N2A0078-Enhanced-NR

A Francia Rezidencián tartott eseményen Balogh ezredes a francia-magyar kapcsolatok érdekében tett szolgálataiért vehette át a kimagasló külföldi elismerést. A nagykövet az ezredes életútjának méltatása során kiemelte, hogy szolgálatával a múltban és jelenben egyaránt segítette a kétoldalú katonai kapcsolatokat. Hangsúlyozta, hogy az elismert, aki a francia kultúra és nyelv ismerője is egyben, jelenlegi beosztása előtt miniszteri kabinetfőnökként, valamint helyettes államtitkárként is sokat tett mindezért.

Dr. Balogh András József ezredes az elismerést követően Illyés Gyula szavait idézte fel: „a szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol.” Gondolataiban ennek mentén a közös történelmi gyökereket, továbbá a két nemzet közötti számos kapcsolódási pontot hangsúlyozta. Az ezredes beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik élete során segítették személyiségének és pályájának alakulását, megköszönte a francia nagykövetnek a rangos elismerést és kiemelte, hogy a francia-magyar kapcsolatok elősegítésén keresztül is hazáját szolgálja.

Az eseményen jelen volt Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is.

Címkékelismerés