Lőverseny extrém körülmények között

A rendezvényre érkező versenyzőket a szervezők Riedlben a 14. Páncélgránátos dandár laktanyájában fogadták. A megnyitó rendezvényen a megjelenteket Elmar Rosenauer ezredes, a Radetzky Marsal Bajtársi Társulás elnöke köszöntötte. Elmondta, hogy a rendezvényre a meghívást 10 ország, több mint 250 részvevője fogadta el és így az 5. alkalommal megrendezésre kerülő versenyen már nem csak az Ausztriával közvetlenül szomszédos országok vesznek részt. Magyarország mellett itt voltak Szlovénia, Horvátország, Olaszország, Svájc, Németország, Hollandia, Csehország, természetesen Ausztria és most először az amerikaiak legjobbjai. A versenyt valószínűleg most utoljára rendezik meg az oberfeldi katonai lőtéren, mert az átszervezések miatt ez a terület megszűnik katonai lőtérként funkcionálni. Már most elhatározták, hogy folytatják ezt a rendezvényt és egy olyan történelmi hagyományokkal rendelkező helyszínt keresnek, ami ismert a környező országok állampolgárai számára is.

Másnap az utazás a laktanyából a lőtérre több mint két és félóráig tartott. A magyar résztvevők számára a következő próbatétel a 1860 méteres magasságban lévő lőtérre történő feljutás volt. Az utolsó 1200 méteres magasságot a gépkocsi parkolóból egy felvonóval lehetett megtenni. A magyar katonák a kalocsai Csorna pusztai lőteréhez szokott szemei ismét igencsak kikerekedtek a látványtól. A gépkarabély lőtéren a lőállás és a cél között meglehetősen nagy szakadék tátongott és nem volt sehol egy kisebb egyenes terület sem. A találatokat hogy fogjuk megnézni? Egyből adódott a második következtetés, hogy számunkra szokatlan feltételekkel találkoztunk most itt.

Gyors és operatív fegyveranyag ismereti foglalkozás következett a magyar csapat számára az StG-77-es gépkarabélyról, és mehettek a lőszer felvételező helyre. A csapat tagjai itt találkoztak életükben először ezzel a fegyverrel, tehát a gyors bemutatóra nagy szükségük volt. Hosszú sorállás következett a csapat részéről, de közben legalább ki lehetett figyelni a tapasztalattal rendelkező nemzetek trükkjeit, bár ennek a „hírszerzésnek" voltak sokkoló hatásai is, mert amikor a német és az osztrák fiúkból hárman a szemünk láttára lőttek kilencvenkilencet, nagyon átéreztük az esélytelenek nyugalmát. A lövészet három próba lövésből állt és a találatokat a lőgyakorlat vezető egy lőlapon bemutatta a lövőnek. Ezt követte a verseny. A találatokat egy kis számítógép rögzítette és a tíz értékelt lövést követően az eredményt a lőgyakorlat vezető kinyomtatta és hozzátűzte az értékelő laphoz.

A pisztoly lőgyakorlat végrehajtása is a sorállással kezdődött. Itt a lövészethez  történő beállásnál már jobban érződött a sík terület hiánya. A talaj erősen lejtett, ezért nehéz volt a súlypontot hátrahelyezni az előre kinyújtott kar egyensúlyozásához. A második nehézséget az okozta, hogy a 20 méterre kihelyezett céltábla eléggé lent helyezkedett el a vízszintesen kinyújtott karhoz képest. A lőgyakorlat itt is a Pi-80 fegyver anyagismeretével kezdődött, majd jöhetett a két próbalövés. Számunkra ez a fegyver is egy kicsit szokatlan volt. A súlyuk a hazai fegyverekhez képest a sok műanyag miatt nagyon könnyű és az elsütésűk is kedvezőbb volt, de ezeket elég hamar meglehetett szokni. A körkörös céllapra leadott két próbalövést, öt értékelt lövés követte és a lő idő itt sem volt meghatározva.

A feladatot teljesítőknek a további délutáni programként felajánlottak egy kényelmes hegyi túrát a kijelölt útvonalon a szomszédos kétezer méteres csúcsra, valamint egy katonaföldrajzi előadást Ausztria domborzatáról. A résztvevők zöme ugyanakkor a verseny okozta megrázkódtatást a büfében igyekezett levezetni.

Késő délután következett az értékelés. Az ünnepélyes eredményhirdetésen Elmar Rosenauer és Gebhard Geiszler ezredesek adták át a díjakat és okleveleket. Az összetett versenyt osztrák és német rendőrök, valamint katonák nyerték, akik már nem először jártak ezen a hegyi bázison és a versenyen is nagy létszámban vettek részt. A kis magyar csapat igyekezett helytállni, de a fegyver ismeretlensége és az egyéb tényezők jelentősen befolyásolták az eredményeiket. Pisztolyban jelen sorok írójának egy hatodik. Dr. Csutorás Gábornak egy hetedik helyet sikerült szereznie; összetettben Dr. Csutorás Gábor a 13. helyen végzett.

Másnap reggel a szervező bizottság egy ünnepélyes sorakozón köszönt el a résztvevőktől, melynek keretében a jelen lévők egyperces néma fejhajtással emlékeztek meg a világban hősi halált halt katonákról a bázison található emlékmű előtt.

A sorakozót követően megindult a roham a felvonó helyeiért, mert ez a berendezés igen szűk áteresztő képességgel rendelkezik. A számításaink szerint egy óra leforgása alatt 60 ember tud a hegyről leereszkedni, és ez a több mint 250 fő, a reggel kilenc órai indítás esetén azt jelentette, hogy az utolsó csoport délután egy órakor ülhetett be a kis kabinokban.

Bár nem kértük, a magyarokat szólították az első járathoz. A helyzetet más nemzet katonái azzal oldották meg, hogy gyalog indultak neki a távnak, a kiinduló állomáson lévő autóikhoz. A szerelésükről látszott, hogy ebben is profik és fentről a felvonóból is jól láthattuk, hogy jó tempót tudtak lefelé diktálni.

Hazafelé megállapítottuk, hogy ezen a rendezvényen hiányzott volna valami, ha mi, magyarok nem lettünk volna jelen, mert sokan -főleg a vezetők- sok esetben kerestek minket egy kis beszélgetésre.