Ludovikás lovas elődeinkre emlékeztek a Lovas Klubesten

A magyar katonai és sportlovaglás a 20. század közepén élte fénykorát. 1930 és 1944 között Európa legnagyobb fedeles lovardájában, Örkénytáborban folyt a magyar tisztek és sportolók képzése. A Magyar Királyi Lovaglótanár-képző és Hajtóiskola mindössze tizennégy évig tudott zavartalanul működni. Ezen időszak elegendő volt arra, hogy lovaglás történetében szerte a világon kiemelkedő hagyatéka legyen a magyar lovassportnak.

A Ludovika Lovas Klubesten dr. Hecker Walter egyetemi tanár és lovasszakember, Zupán Péter díjugrató lovaskiképző és prof. dr. Csorba Péter földrajztudós emlékeztek vissza a korabeli időkre. A beszélgetés középpontjában a lovaglótanárok és a lovasok álltak. A beszélgetés legfőbb kérdésfelvetése az volt, hogy a mai magyar lovasélet milyen minőségben tudja újjáéleszteni az egykori örkénytábori örökséget. A szakemberek ismertették, hogy az egykori ludovikás tisztekkel szemben elvárt követelmény volt a lovaglótudás, amelyet különböző equitációkon, csak minősített lovaglótanárok vezetésével végezhettek. Ennek az időszaknak a szakmai nagysága a lovasok munkájában és a lovaglótanárok képzettségében is megmutatkozott. Hat évvel az alapítás után már díjugratásban olimpiai bronzérmet szerzett Platthy József és lovastusában olimpiai ötödik helyezést ért el Endrődy Ágoston.

Az egykor a magyar katonai felsőoktatás legmagasabb képzési szintjét nyújtó intézmény, több szakmai kiválóság mellett, olyan életművekre épült, mint Josipovich Zsigmond ezredes, akitől szinte az összes lovaglótanár tanult, Némethy Bertalan, a modern kori lovaglás egyik legkiemelkedőbb alakja és Hazslinszky-Krull Géza, akit a legkitűnőbb modorú lovas emberként emlegetnek. A második világháborút követően a magyar lovasélet legmeghatározóbb egyéniségei közül sokan külföldre kerültek. A háborút követő idők miatt ugyanis a magyar lovastiszt, mint a magyar lovasoktatás és tisztképzés szimbóluma, üldözötté vált. A tudásukkal azonban külföldön is bebizonyították, hogy a magyar lovaglótanár világszintű tudást képvisel. Hazánkban ugyanakkor ezt a tudást, ilyen tanáregyéniségek nélkül nem lehetett gyarapítani, sem sokáig fenntartani. Az itthon maradottak közül többen igyekeztek életben tartani az iskolát és eszményét, több kevesebb sikerrel. Voltak kiemelkedő eredmények, születtek kiváló lovasok, de intézményi szinten nem sikerült működtetni.

Napjainkban egyre nagyobb az igény arra, hogy a magyar lovasélet újra meghatározó legyen Európa-szerte. Ehhez azonban szükség van arra, hogy az egykori lovas identitást, amely a ludovikás időszak legmeghatározóbb eleme volt, felélesszük, mert csak így tudjuk tovább adni a hagyományt a jövő lovas nemzedéke számára...