Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar segítséggel épül az informatikai társadalom

Szöveg: Kátai Róbert szds. |  2010. április 26. 5:44

Április harmadik hetében fejeződött be egy több lépcsőből álló informatikai fejlesztési projekt az MH KFOR Kontingens felelősségi területén. A kontingens CIMIC csoportjának jóvoltából négy középiskola diákjai örülhettek új informatikai eszközöknek, amelyek mindegyike nagyban hozzájárul az információs társadalom kihívásaira való felkészüléshez.

A több állomásból álló fejlesztési projekt célja az volt, hogy a középiskolás korú diákok számítógépes ismereteinek fejlesztéséhez hozzájárulva megnyissa számukra a lehetőségek világát.

Napjaink információs társadalma megköveteli mindannyiunktól, hogy felvértezzük magunkat számítógépes ismeretekkel. Mindez a saját magunk érdeke is, az internet segítségével ugyanis sokkal gyorsabban jutunk új lehetőségekhez, ajánlatokhoz, legyen szó munkahelykeresésről, vagy vásárlásról.
Koszovó lakosságának 70 százaléka 35 éven aluli, míg 40 százaléka 20 éven aluli. A fiatal társadalomnak szüksége van arra, hogy használható, piacképes tudást szerezzen, a munkalehetőségek ugyanis annak ellenére is korlátozottak, hogy az utóbbi években egyre több nemzetközi cég is megvetette lábát az országban. Ehhez elengedhetetlen a modern informatikai rendszerek ismerete, az internet készségszintű használata.

Az MH KFOR Kontingens a szükséges tudás megszerzését mozdítja elő azzal, hogy négy középiskolának is adományozott számítástechnikai eszközöket.
Gjakove/Djakovica járás központjában a Kadri Kusari Közgazdasági Szakközépiskolában, a Hajdar Dushi Gimnáziumban, Nexhmedin Nixha Műszaki Szakközépiskolában és a Hysmi Zajmi Egészségügyi Szakközépiskolában adtak át a magyar katonák informatikai eszközöket a március végén indított programsorozat keretében.
Az első három helyszín mindegyikén 8 darab teljes számítógép konfiguráció, 8 darab szünetmentes tápegység, 6 darab lézernyomtató, 1 darab projektor és 1 darab vetítővászon került átadásra. Az utolsó helyszín, az egészségügyi szakközépiskola szerencsésebb helyzetben volt, mint a többi oktatási intézmény, mivel az ott berendezett informatikai szaktanterem a kor színvonalának megfelelő konfigurációkkal rendelkezett. Számukra nyomtatók, szünetmenetes tápegységek, projektor és vászon került átadásra.

Minden átadáson megjelent a kontingens parancsnoka, Cseklán István őrnagy, aki az összes helyszínen hangsúlyozta, hogy az informatika oktatása minden ország számára örökké aktuális és fontos kérdés. A számítógép és az internet segítségével feltárul a világ, és megsokszorozódnak a lehetőségek. A diákok olyan képzésben részesülnek, amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy piacképes tudással vágjanak neki a felnőtt életnek.
A járás vezetésének képviseletében minden helyszínen megjelent Silvana Haxhikadrija asszony, a terület oktatási igazgatója, aki köszönő beszédeiben kiemelte, hogy az átadott eszközök lehetőséget teremtenek, és komoly segítséget jelentenek a tanításban éppúgy, mint a tanulásban. Ezekkel a projektekkel az iskolák diákjai olyan esélyhez jutnak, amelyet megragadva saját életkezdésüket könnyítik meg.