Ahol nem ismerik a metrót és a villamost

Bár már csaknem öt hónapja, hogy hazatért Irakból, még mindig a közel-keleti országban átélt élményei hatása alatt van Dr. Kovács Tibor ezredes. A szentendrei székhelyű MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola igazgatója a NATO Iraki Kiképző Missziójának (NATO Training Mission – Irak, NTM–I) egyik vezető tanácsadója volt nyolc hónapon keresztül.

A szakképző iskola igazgatói irodájában ülünk le beszélgetni. Egy kávét szürcsölve megtudom: Kovács ezredes két évvel ezelőtt még nem gondolta volna, hogy valaha is eljut Irakba, hiszen katonai pályáját műszaki tisztként kezdte 1984-ben, éppen Szentendrén, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán végzett. Aztán 1990-ig Szentesen szolgált különféle beosztásokban, majd 1993-ig a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián tanult.

Mire innen hazatért, megszűnt a műszaki főnökség, így a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen kapott beosztást, ahol az évek alatt a tanársegédből az egyetemi docensi szintig jutott el. Mint mondja: a katonai felsőoktatási intézménnyel mai napig nem szakadt meg a kapcsolata, sőt tavaly az a megtiszteltetés érte, hogy címzetes egyetemi tanári fokozatot kapott.

Kovács ezredes a tiszthelyettes szakképző iskola élére 2007. december 1-jével került, ekkor nyerte el a megüresedett igazgatói munkakörre kiírt pályázatot. Nem tagadja, az első néhány hónapban furcsa volt neki visszaszokni a felsőoktatási légkörből egy más típusú tanintézmény atmoszférájába. Nagyon sokat kellett ebben a beosztásban tanulnia, de szerencsére minden probléma nélkül sikerült beleszoknia az új feladatokba, ma már pedig kifejezetten jól érzi magát a Magyar Honvédség egyetlen, tiszthelyettes képző iskolájának az élén.

– Egy évvel kinevezésem után az irodájába hivatott a másik szentendrei alakulat, az MH Központi Kiképző Bázis akkori parancsnoka, Dr. Isaszegi János vezérőrnagy. Velem együtt a laktanyában szolgáló összes, ezredesi rendfokozatú katona ott volt. A tábornok úr megkérdezte tőlünk, hogy mit szólnánk egy missziós szolgálathoz, mivel több olyan külszolgálati beosztása is van a Magyar Honvédségnek, amelyek feltöltéséhez ezredesek kellenek, és sajnos kevés főtiszt közül válogathatnak. Én, rövid gondolkodási idő után, azt feleltem, hogy szívesen vállalnám. Hiszen pontosan Szentendre az a hely, ahol a tiszthelyettes hallgatókat arra készítjük fel, hogy a hazát nemcsak itthon kell védeni, hanem szükség esetén missziós feladatot is el kell látniuk. Emellett pedig azt vallottam és vallom a mai napig is, hogy egy katonai tanintézmény igazgatója akkor lehet hiteles, ha megjárt néhány missziót is – meséli az ezredes, aki a feladat elvállalása után mindössze egy kéréssel fordult az elöljárók felé: mivel angol nyelvvizsgáját csaknem tíz évvel korábban szerezte meg, engedélyt kért és kapott arra, hogy a nemzetvédelmi egyetemen, három hónapos intenzív, „visszaszoktató" nyelvi kurzuson vegyen részt. Ezzel párhuzamosan pedig a misszió előtti felkészítése is megkezdődött Szolnokon.

Kovács ezredes elárulja: 2009. április 19-én, a hajnali órákban érkezett meg az iraki fővárosba, Bagdadba, az ott található International Zone-ba. Rajta kívül még két, magyar katonatiszt kezdte meg ekkor külszolgálatát a sivatagi országban, valamennyien az NTM–I misszió keretében. E misszió feladata egyébként a Szaddam Husszein vezette hadsereg iraki feloszlatása után megalakított új, nemzeti haderő felkészítése és kiképzése.

– Kiérkezésemig nem tudtam igazán sokat arról, hogy mi is lesz egészen pontosan a feladatom, de aztán az átadás-átvétel során minden világosan kiderült számomra. Erre egyébként nem túl sok időnk volt, hiszen a gépünk néhány nap késéssel érkezett meg Irakba, s a visszaindulásig mindössze két nap maradt, a beosztás átadását ez idő alatt kellett végrehajtani. Elődöm a Magyar Honvédség Műveleti Központjának főtisztje, Bagi László ezredes volt, aki e rövid idő alatt is mindenben segített – emlékezik a főtiszt, aki a kiképző misszió Hadműveleti Védelmi Tanácsadó és Segítő Osztályhoz (Strategic Security Advisoring Mentoring Division – SSAMD) került, mint az iraki Védelmi Minisztérium Műveleti Központjának (MoD JOC) vezető tanácsadója. Ezt a beosztást egyébként négy hónapon keresztül látta el, utána az SSAMD megbízott főnöke lett, mivel a hollandok nem töltötték be e számukra fenntartott beosztást. Ezután a részleg három munkacsoportjának tevékenységét kellett összefognia.

Az ezredes elárulja azt is, hogy kiérkezését követően – a szokásos adminisztrációs tevékenység elvégzése és a helyi sajátosságokról szóló előadások meghallgatása után – a beosztott kollégák segítségével nagyon hamar beilleszkedett és megszokta az új munkakörét. Azt a beosztás, amelyet az elmúlt néhány évben magyar katonák töltöttek be. Jelenleg is magyar tiszt szolgál ebben a munkakörben, bár az elmúlt időszakban annyi változás történt, hogy már nem ezredesi, hanem alezredesi rendfokozatú katonák is végezhetik ezt a munkát.

Sajnos Kovács ezredes Irakban töltött nyolc hónapja alatt is szinte mindennaposak voltak az országban szolgáló katonák elleni támadások. A JOC-ban minden reggel összesítették az előző nap történt eseményeket, s egészen pontosan tudták, hogy mennyi támadás érte a konvojokat és hány robbantás volt az országban. Három nagyobb robbantást szinte testközelből is átélt a magyar katonatiszt. Mint mondja, ebből az egyik a parancsnokság épületétől alig hatszáz méterre történt, így szinte minden ablak szétrobbant a detonáció hatására. E merényletben egyébként több mint százhetvenen haltak meg és ötszáznál is több sérültet kellett ellátniuk a mentőalakulatoknak. Szerencsére nekik nem történt semmilyen bajuk.

A hadműveleti területen töltött idő alatt azt is sikerült megállapítania, hogy az iraki hadsereg még a mai napig nincsen túl jó állapotban. A Védelmi Minisztériumban dolgozó iraki katonák mellett, a Bagdad védelmét ellátó dandár állományával is rendszeresen találkozott, s úgy látta, hogy van még hova fejlődniük. Azt is tapasztalta, hogy a katonák felszerelése vegyes, az amerikai hadseregtől átvett, régebbi típusú, páncélozott Humwee járművek mellett továbbra is az egykori szovjet gyártmányú kézifegyvereket használják.

– A legnagyobb gond azonban az az iraki hadsereggel, hogy nem megfelelő a kiképzettségük, ráadásul emellett nagyon nagy a leterheltségük is. Az állomány folyamatosan pörög, járőröznek, ellenőrző-áteresztő pontokat működtetnek, így egy viszonylagos rendet ugyan fenn tudnak tartani, de a mentalitásuk teljesen más, mint az európai, vagy éppen az amerikai katonáknak, s ebből több, elsősorban fegyelmi probléma is akadt – mondja Kovács ezredes, aki missziós szolgálata ideje alatt Irak nagy részét bejárta. Véleménye szerint még mindig jól látszik, hogy Szaddam Husszein idejében Irak „egy központosított, és vaskézzel irányított állam volt". A háború azonban nagyon megviselte az országot, mindent szemét borít, és az infrastruktúrával is komoly problémák vannak. Az International Zone-ban ugyan volt víz és áram, ám Bagdad külső kerületeiben már nem működtek ezek a szolgáltatások, s az emberek, európai szemmel nézve, hihetetlenül nagy szegénységben élik mindennapjaikat. Emellett tömegközlekedés sincsen, a metrót és a villamost nem ismerik, szervezett buszjáratok pedig nem működnek.

– Vannak, akik nagyon jól élnek, elsősorban a politikusok, de a többség nincstelenül tengődik. Emellett nagyon nagy a korrupció, nyomtalanul eltűnnek a pénzek. Pedig minden lehetőségük megvan arra, hogy változtassanak az életükön, hiszen például a világ kőolajtartalékának húsz százaléka Irak alatt található – mondja a KPTSZI parancsnoka, aki tavaly decemberben tért haza, s jól tudja: éveken keresztül nem lesz képes elfelejteni az Irakban látottakat és tapasztaltakat.

Fotó: a szerző és Dr. Kovács Tibor mk. ezredes magánarchívuma