Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar vándor – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. szeptember 8. 16:21

Czetz János előbb Magyarországon, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc során csillantotta meg kivételes képességeit, 1865-től pedig az argentin hadsereg tagjaként kamatoztatta széleskörű hadmérnöki és térképészeti tudását, emellett a nevéhez fűződik a dél-amerikai ország első és ma is legfontosabb katonai akadémiájának megszervezése.

MH_2021_09_borito

Az örmény és székely felmenőkkel rendelkező Czetz János 1822. június 22-én született Gidófalván. Édesapja – aki a 11. huszárezred tagjaként harcolt a napóleoni háborúkban – korai halála után, 1829-ben a kézdivásárhelyi Nemzeti Katonai Nevelőintézetbe került, ahol számtant, katonai földrajzot, földmérést, fegyvertant, szurony- és kardvívást, latin és német nyelvet tanult. Ezt követően – 1834 és 1842 között – a bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémiát végezte el, kiváló eredménnyel, majd pályakezdő tisztként a 62. (Wacquant-Geozelles) sorgyalogezred 3. zászlóaljához került, amely szülőföldjéhez közel, Brassó szomszédságában állomásozott.

A legfiatalabb tábornok

Ifjú hadnagyként megírta és 1844-ben kiadatta a Magyar hadnyelvtan című könyvét, hogy a császári és királyi hadseregben szolgáló magyarokat anyanyelvükön is vezényelhessék, ne csak németül. Ugyanebben az esztendőben főhadnaggyá léptették elő, 1847 májusától pedig a bécsi Katonai Térképészeti Intézetben tevékenykedett.

További részletek a Magyar Honvéd magazin szeptember 10-én megjelenő számában!