Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarország támogatja Ukrajnát

Szöveg: MR/honvedelem.hu |  2008. november 14. 8:35

Magyarország támogatja, hogy Ukrajna csatlakozzon a NATO előszobájának számító tagsági akciótervhez. Ezt Vadai Ágnes magyar honvédelmi államtitkár mondta az észt fővárosban, ahol Ukrajna és a NATO védelmi minisztereinek nem hivatalos tanácskozását tartották.

Az államtitkár Tallinban hangsúlyozta, hogy mindenkit, aki a NATO-hoz óhajt csatlakozni, saját érdemei alapján kell értékelni. Hozzátette: nem lehet megengedni, hogy a NATO-n kívülről bárki is beleszóljon a szövetség döntéseibe. Felhívta a figyelmet arra, hogy az 1995-ben készített NATO-bővítési tanulmányban meghatározott politikai kritériumokat teljesítenie kell mindenkinek.

Azt várják el Ukrajnától is, hogy ugyanazokat a kritériumokat teljesítse a belépés érdekében, mely kritériumokat Magyarország teljesített annak idején. Ehhez természetesen Magyarország segítséget nyújtott eddig is, és kíván ezután is nyújtani Ukrajnának – mondta Vadai Ágnes.

CímkékNATO