Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Majálisi hangulat a győri laktanyában

Szöveg: Andor Tamás |  2010. május 19. 11:20

Május15-én rendezte meg a győri 12. Arrabona légvédelmi rakétaezred a nyílt napját, melyre minden eddiginél több érdeklődő volt kíváncsi. Kovács Ferenc mk. alezredes, megbízott parancsnok kilenc órakor köszöntötte az érkező vendégeket, majd ünnepélyes zászlófelvonással kezdetét vette a nyílt napi rendezvény.

Az időjárás is kedvezett az idén 60. születésnapját ünneplő alakulatnak. A több ezres vendégsereg megtekinthette az alakulótérre települt, a kor színvonalának megfelelő harci-technikai eszközöket, melyekkel az

1595902210
ezred ellátja a feladatait. A nyílt napra látogatók elsőként az Öttevényi Mazsorett Klub bemutatóját, majd pedig a Tata Helyőrségi Zenekar előadását tekinthették meg.

A katonai közelharc és a készenléti rendőrség bevetési csoportjának látványos bemutatója osztatlan sikert aratott. A lufihajtogatás és arcfestés helyszínét alig lehetett megközelíteni. A Budapesti Hagyományőrző Klub korhű I. és II. világháborús ruházata, valamint a haditechnikai park a múltba, az ezred harci eszközeinek és felszereléseinek bemutatója pedig a jelenbe kalauzolta az érdeklődőket. A színházteremben a vendégek filmvetítésen vehettek részt, ahol az alakulat életéről és a hazai, valamint a külföldi gyakorlatokon való megméretésekről szóló filmeket nézhettek meg. Szintén sokan voltak kíváncsiak a makett-kiállításra, a szimulációs és paintball lövészetre is.

Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett laktanyai nyílt nap igazi majálisi hangulatot hozott a győri laktanyába.

1595902210
1595902210
1595902210
1595902211