Volt tagállam, amely minden szovjet kérést teljesített
Szöveg: Kecskeméti József | 2010. május 19. 11:1855 évvel ezelőtt, 1955. május 14-én alakult meg a Varsói Szerződés. Létrejöttében az játszott szerepet, hogy a NATO-val szemben hasonló nagyságú politikai-katonai tömböt hozzanak létre a szocialista országok. A megalakításnak az is fontos eleme volt, hogy a Szovjetunió egyben tartsa a szocialista blokkot – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.
A Varsói Szerződés 1955. május 14-én alakult meg, és 1991. április 1-jén szűnt meg hivatalosan is. Az alapítótagok közül ugyanakkor Albánia már jóval korábban, 1961-től, a szovjet-kínai konfliktus kirobbanásától nem vett részt az érdemi munkában, 1968-ban pedig hivatalosan is kilépett a katonai tömbből. A szervezet létrejöttében a nemzetközi, közelebbről a nyugat-európai politikai, gazdasági és katonai események játszottak szerepet.
Nemzetközi erőtér
1952. május 27-én létrejött az Európai Védelmi Közösség – mondta a honvedelem.hu-nak Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő hozzátette: ez előírta, hogy a Német Szövetségi Köztársaság 12 hadosztállyal vegyen részt a szervezet munkájában. A közösség létrejöttét, és benne közelebbről az NSZK részvételét a britek is hajlandóak voltak elfogadni, ám az amerikai nyomás ellenére a franciák és az olaszok ellenezték Nyugat-Németország szerepvállalását. Elsőként a francia nemzetgyűlés szavazta le a tervezetet, ami viszont azt hozta magával, hogy az olasz parlamentnek már nem kellett a kérdést napirendre vennie. A franciák 1954-ben szavazták le a német részvételt. A szakember ugyanakkor kiemelte, hogy mint oly sokszor a II. világháború utáni események során, a döntés senkit nem zavart, ugyanis az amerikai érdek – mint általában – előbb, vagy utóbb de érvényesült. Még a francia döntés évében először Londonban, majd Párizsban egy-egy konferenciát hívtak össze, melynek eredményeként meghozták az úgynevezett Párizsi Szerződéseket. A londoni tárgyalásokon kilenc hatalom vett részt. Ezen a megbeszélésen állapodtak meg a résztvevők arról, hogy az NSZK-t felveszik NATO-ba.
A párizsi tárgyalásokon a német szuverenitásról is megállapodás született. Nógrádi György hangsúlyozta: az NSZK első kancellárja, Konrad Adenauer életművének tekintette Németország nyugati integrálódását, mint ahogy Willy Brandt a korábbi ellenséggel, a kelettel való kiegyezést tekintette legfőbb feladatának. Az integráció része volt, hogy az NSZK a NATO tagjává váljon. A Párizsi Szerződés 1955. május 5-én lépett hatályba. A szakember hozzátette: a Szovjetunió már másnap, május 6-án hatályon kívül helyezte a francia-szovjet és brit-szovjet szövetségi és kölcsönös segítségnyújtási megállapodásokat. Párizsban ugyancsak aláírták a résztvevő országok a Németországgal kapcsolatos alapszerződést is. Ebben egyebek mellett bejelentették, hogy a Németország nyugati részén állomásozó szövetséges csapatok immár nem megszálló, hanem védelmi erők. Az ott állomásozó csapatok 1959-ben alakultak át NATO erőkké. Az NSZK-ban gazdasági téren is jelentős változások történtek, hiszen az ország az 1957-ben létrejött Közös Piac alapítótagja volt. Ugyanakkor az NSZK-nak főként katonai értelemben számos korlátozással kellett szembenéznie. Nógrádi György elmondta: az NSZK nem gyárthatott atom, bakterológiai, illetve vegyi fegyvereket. Ugyancsak moratóriumot kellett vállalnia a 32 kilométernél messzebb hordó lövegek gyártására. A korlátozások egy részét 1959. december végén oldották fel. Az NSZK hadserege, a Bundeswehr pedig 1955-ben alakult meg 101 katonával és két tábornokkal, akik a kinevezésük előtt mindketten háborús bűnösként börtönbüntetésüket töltötték.
Támadó tömb
Mindeközben a Szovjetunió és Németország közti hadiállapot megszűnését 1955. január 27-én jelentették be – mondta Nógrádi György, aki hozzátette: az NSZK-t május 9-én vették fel a NATO-ba. Mindezek alapján a Varsói Szerződés megalakítását három dolog is indokolta. Egyfelől az NSZK NATO-ba való felvétele jelentősen módosította az európai katonai erőviszonyokat. A másik fő indok az osztrák semlegességi szerződés aláírása volt, ettől kezdve ugyanis a szovjet csapatoknak nem volt jogalapja a továbbiakban Ausztriában állomásozni. A harmadik elem pedig a szovjet erők romániai és magyarországi állomásoztatása volt, ezeknek ugyanis formailag az volt az indoka, hogy ezek hivatottak az osztrák utánpótlást biztosítani. Miután a szovjet csapatoknak ki kellett vonulnia Ausztriából, ezt is módosítani kellett, azaz meg kellett találni az állomásoztatás új indokát. A Varsói Szerződést nyolc állam alapította: a Szovjetunió, Magyarország, Románia, Bulgária, Csehszlovákia, Románia, Albánia és az NDK. Ez utóbbival külön megállapodást kötöttek, hiszen az ország katonai ereje, a Volksarmee, vagyis a német néphadsereg csak később jött létre. Az 1955. május 14-én aláírt szerződést 20 évre kötötték, amit később mindig meghosszabbítottak. Albánia a lejártát megelőzően, 1968-ban kilépett a szervezet munkájából. Az ország gyakorlatilag addig sem vett részt a VSZ semmilyen munkájában. Románia részvétele pedig a szervezet munkájában az utolsó időkben formálissá vált. Nógrádi György hangsúlyozta: a Varsói Szerződés ugyan papíron egy védelmi tömb volt, ám valójában a nyolc fő európai támadási vonalat fedte le, s hadműveletek tervezése is alapjaiban támadó volt. Ennek eredményeként a katonai szervezet erői mintegy negyven óra alatt tudták volna Európát lerohanni.
A VSZ Európában hagyományosan létszámbeli és mennyiségi fölénnyel volt a NATO-val szemben – mondta Nógrádi György. A minőségi fölény ugyanakkor szinte mindig a NATO oldalán volt. Csak néhány példa: atomfegyvert 1945-ben először az Egyesült Államok állított elő, a szovjeteknek ez csak négy évvel később sikerült. Hidrogénbombát is az amerikaiak készítettek először 1952-ben. A szovjet lemaradás e téren tíz hónapos volt. Ugyan az első műholdat 1957-ben a szovjetek juttatták a világűrbe, de technikailag ezen a téren is előnyt szereztek az amerikaiak. A szövetség támadó jellegét mind a csapatainak állomásoztatási, mind pedig a fegyverzetének telepítési gyakorlata is alátámasztotta. A biztonságpolitikai szakértő hozzátette: tekintettel – például – az NDK-ban állomásoztatott szovjet csapatok létszámára és fegyverzetére, a NATO nem is volt abban a helyzetben, hogy támadást tudjon indítani a tömb vagy bármely állama ellen. Számára a védekezés volt a legfőbb feladat. Az persze már más kérdés, hogy a NATO döntéshozói úgy számoltak: védekezés esetén beveti az atomfegyvereket. John F. Kennedy volt az az elnök, aki azt javasolta, hogy a hagyományos fegyverzettel hagyományos fegyverzetet, míg a taktikai atomfegyverekkel szemben taktikai atomfegyvereket kell használni. Ezt az elképzelést azonban a NATO már csak évekkel az elnök halála után, 1967-ben fogadta el.
Egybetartani a blokkot
A tömb létrehozása a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Szovjetunió közte és a NATO között egy ütközőzónát hozott létre. Ebben a pufferzónában, vagyis a szocialista államok területén állomásoztatta csapatait Moszkva. Az alapítódokumentum, amit később leegyszerűsítve csak Brezsnyev-doktrínaként emlegettek, alapvetően támadó jellegű katonai doktrína volt, mely korlátozott függetlenséget jelentett a részes tagállamok számára. A szakember elmondta: a Varsói Szerződés 1956-ban Magyarországon, 1968-ban Csehszlovákiában avatkozott be. Vélhetően Lengyelországban is hasonló akcióra került volna sor, amennyiben ott nem következik be az 1980-1981-es katonai puccs. A VSZ legfontosabb szerve a Politikai Tanácskozó Testület volt. Ez alá rendelték az Egyesített Titkárságot, ami a korábbi Honvédelmi Miniszterek Titkárságából és a Külügyminiszterek Titkárságából jött létre. A fegyveres erők egyesített létszáma mintegy négymillió fő volt. A katonák élén mindig szovjet főparancsnok állt. Az első három még ma is ismert: Viktor Kulikov, Ivan Konyev, és Ivan Jakubovszkij. A parancsnokság székhelye is mindig Moszkvában volt.
Konfliktusok
A tömbön belül is előfordultak időnként nézeteltérések. Nógrádi György elmondta: Magyarország részéről Kádár János például mindvégig ellenezte a lengyel bevonulást, de a csehszlovákiai akció ellen is az utolsó pillanatig protestált. Bizonyos tagállamok viszont minden szovjet kérésnek eleget tettek, szinte mérlegelés nélkül. Ilyen volt például Bulgária és az NDK. Mások inkább a nemzeti érdekeiket próbálták érvényesíteni, hiszen még egy kis ország számára is akadt némi mozgástér a VSZ-en belül. A nemzetközi erőtérben is számos alkalommal élesedett ki a két katonai tömb közötti szembenállás – mondta Nógrádi György. Ezek közül az egyik első alkalom az 1956-os szuezi válság, illetve az orosz csapatok magyarországi bevonulása volt. 1962-ben robbant ki a kubai rakétaválság, melynek során a szovjeteknek – egy kompromisszum részeként – ki kellett vonni a karibi országból atomfegyvereiket és rakétáikat. Ugyancsak ilyen esemény volt az 1968-as csehszlovákiai bevonulás, igaz, erről a szovjetek előre értesítették a NATO-t. Ennek is köszönhető, hogy az akció kapcsán csupán egy német híradós zászlóaljat riadóztattak be a határ közelében. A közel-keleti események kapcsán is többször a világháború szélékre sodródott az emberiség. Egy korabeli vicc szerint egy hülye tábornok a világ bármely részén ki tudja robbantani a világháborút, Németországban erre egy őrmester is képes. Nógrádi György kiemelte: ez fejezte ki azt, hogy olyan hatalmas erők állnak egymással szemben, hogy akár a legrosszabb is lehetséges. A helyzetet az is bonyolította, hogy 1964. augusztus 13-ig, a Berlini Fal felhúzásáig közel hárommillió NDK állampolgár – zömében fiatalok és jól képzett szakemberek – távozott nyugatra.
