Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Maradnak az osztrák Typhoon-ok, de mennek a harckocsik

Szöveg: honvedelem.hu / htka.hu |  2012. január 12. 16:03

Cáfolta az osztrák Eurofighter-flotta eladásával kapcsolatos híreket Norbert Darabos védelmi- és sportminiszter. Az ötletet egy szociáldemokrata képviselő, Günther Kräuter vette fel még január 8-án, vasárnap. Érvelése szerint Ausztriának a jelenlegi viszonyok között nincs szüksége modern vadászrepülőgépekre, hiszen külső fenyegetettség nem áll fenn vele szemben, szövetségesek veszik körül.

A 15 Typhoon kivonásával jelentős összegetek takaríthatnának meg, az eladásból nyert pénzt pedig az államadósság csökkentésére fordítanák – hangzott a felvetés.

A hagyományosan Eurofighter-párti Darabos viszont január 9-én, hétfőn visszavágott, és hivatalos keretek között jelentette be, hogy Bécs hosszú távon számol a vadászrepülőgépekkel, azok kivonása vagy eladása még csak meg sem fordult a fejükben. A védelmi miniszter szerint Ausztria szuverenitásának egyik legfontosabb alapkövét jelenti a légtér biztonságában folyamatos szavatolása, aminek fő eszközei az Eurofighterek. Mindemellett hozzátette: Kräutert minden bizonnyal jó szándék vezérelte, mikor ötletét felvetette, de annak semmilyen vonzata nem lesz. A két politikus egyébként egyazon párt, a kormánykoalíció részét képező SPÖ tagja – Günther Kräuter a főtitkári posztot tölti be a szervezetben.

1595929867
Darabos ezzel együtt megerősítette, hogy folyamatban van az osztrák haderőben lévő harckocsik számának csökkentése. Ez a jelenlegi állomány mintegy kétharmadának kivonását jelenti, melyek közül szeretnének minél többet eladni. Darabos szerint, ha sikerül tartaniuk magukat az elképzeléseikhez, akkor a páncélosok eladásával 17 millió euró bevételhez juthatnának. A program keretében a hadsereg operatív költségei is csökkennek majd, ez további 15 millió eurós spórolást jelent.

A vezérkar magas rangú tagjai üdvözölték a minisztérium döntését, szerintük ugyanis a páncélosok jelentős része alkalmatlan egy jelenkori konfliktusban való részvételre.

Nem mindenki volt azonban ilyen lelkes: a szintén koalíciós ÖVP bírálta Darabost a harckocsik jelentős részének kivonása miatt, a jobboldali BZÖ (Ausztria Jövője) párt szóvivője pedig „felelőtlennek" és „koncepcióhiányosnak" titulálta a programot.

Darabos viszont azzal érvelt, hogy a hidegháborúnak vége, és Ausztria előtt új feladatok állnak védelempolitika és haderőfejlesztés terén. A miniszter mindig is a professzionális haderő elkötelezett híve volt, mely elképzelésébe pontosan beleillik a nehéztechnika számának csökkentése. Szerinte az osztrák haderőnek az elkövetkezendő években a felderítésre és a cyber-hadviselésre kell felkészülnie a leginkább.