Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Márciusi ifjak Pákozdon

Szöveg: Kálmánfi G. |  2012. március 16. 9:15

Rendhagyó módon emlékeztek meg az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról a pákozdi Katonai Emlékparkban. Március 14-én ugyanis szó szerint „márciusi ifjak” népesítették be a nemzeti emlékhelyet.

1595932833
Néptánccal, énekkel, zenével és verssel ünnepeltek a Székesfehérvárról, illetve a környező településekről érkezett általános iskolások az 1848-as emlékoszlopnál.

A Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium, valamint az AMI Kempelen Farkas Tagiskolája mellett még számos iskola diákjai hallgatták meg például a Nemzeti Dalt, vagy énekelték együtt az ünneplőkkel a Kossuth-nótákat.

Az ünnepség koszorúzással zárult: az MH Összhaderőnemi Parancsnokság nevében Szabó András ezredes, a parancsnoki iroda vezetője tisztelgett a forradalom és szabadságharc emléke előtt.

A nap folyamán a márciusi ifjak az ünnephez köthető hadtörténelmi, illetve harcalaki bemutatókat tekintettek meg.

1595932834

A szerző felvételei