Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Máris végéhez közeledik a kaukázusi háború?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2008. augusztus 11. 6:03

Vasárnap is tovább folytak a harcok a Kaukázusban: Tbilisziben több bomba robbant, az orosz légierő pedig több grúz várost is bombázott. A háborúnak azonban hamarosan vége lehet: Grúzia már vasárnap reggel kivonta csapatait Dél-Oszétiából, Oroszország pedig közölte, hogy hajlandó beszüntetni akcióit.

Oroszország nem kívánja megdönteni Mihail Szaakasvili grúz elnök hatalmát, és a grúz fél beleegyezésével megszünteti harcokat is – nyilatkozta az orosz külügyminiszter. Szergej Lavrov bejelentése és békeajánlata arra utal, hogy az orosz külpolitika elfogadná a ’92-es határok közé visszaszorított Grúzia létét – tartományok és érezhető amerikai befolyás nélkül. A lehetőségen valószínűleg kapva kap majd Szaakasvili elnök is, aki már a konfliktus elején fegyverszünetet kért az orosz féltől, vasárnap folyamán pedig több alkalommal is tárgyalásokat kezdeményezett velük – Szergej Lavrov és Jekatyerina Tkeselasvili grúz külügyminiszter kétszer egyeztetett telefonon, mire a formális békeajánlat végre tető alá került.

Az orosz légierő még késő délután is folytatta bombázásait, mélyen behatolva Grúzia légterébe: szemtanúk elmondása szerint támadás érte Tbiliszi újonnan épített repülőterét, amit a vadászpilóták valószínűleg egy közeli katonai légi bázissal tévesztettek össze. Az orosz kormány cáfolta és dezinformációs provokációnak minősítette az esetet, azt azonban elismerte, hogy hadihajóik elsüllyesztettek egy támadásra készülő grúz rakétanaszádot. A reptér bombázása pár órával azelőtt történt, hogy a francia és finn külügyminiszter, Bernard Kouchner és Alexander Stubb egy béketárgyalás reményében a helyszínre érkezett volna. Grúz hírügynökségi jelentések szerint orosz bombázó gépek napközben többször is támadták a dél-oszét határ közelében fekvő Anaklija falut – itt van ugyanis a grúz határőrség egyik egysége – de a célt tévesztett bombák miatt senki sem sérült meg. Az oroszok légitámadásokat hajtottak végre abház területen is, a még grúz fennhatóság alatt lévő Zugdidi városa ellen –tájékoztattak helyi hivatalnokok.

Az orosz békeajánlat után véget érhet a Grúzia ellen indított rendkívüli offenzíva, mely során több tízezer katonát és páncélosok százait vezényelték dél-oszét, majd grúz területre. A katonai beavatkozás eredményeképpen a grúzok valószínűleg végleg elvesztik befolyásukat az eddig is viszonylagos függetlenséget élvező oszét és abház tartományokban, Szaakasvili elnök viszont a helyén maradhat, köszönhetően a nyílt washingtoni támogatásnak. Ez azonban nem segít a háború kárvallottjain: az eddig alig 4 napos konfliktus után több mint 30 ezren maradtak fedél nélkül vagy menekültek el otthonaikból, a halálos áldozatok száma pedig szintén több ezer lehet.

1595879118
 

Egymásnak feszülnek a nagyok

Az amerikai ENSZ-nagykövet azzal vádolta meg Moszkvát a Biztonsági Tanács vasárnapi ülésén, hogy támadást indított Grúzia szuverenitása és “terrorhadjáratot" a grúz polgári lakosság ellen, illetve a tbiliszi vezetés bukását akarja elérni a mostani dél-oszétiai válság révén. Az orosz ENSZ-nagykövet visszautasította a vádat.

Vasárnap közép-európai idő szerint késő délután ismét összeült az ENSZ BT, hogy megvitassa a Dél-Oszétia miatt kialakult orosz-grúz konfliktust. A testület háromszor folytatott már eredménytelen tanácskozást a dél-oszétiai helyzetről a szakadár terület ellen indított grúz támadások kezdete óta. Vádjai alátámasztására Zalmay Khalilzad az ülésen elmondta, hogy orosz kollégája, Vitalij Csurkin korábban idézte Szergej Lavrovnak azt a mondatát, amelyet Condoleezza Rice amerikai külügyminiszternek mondott egyik beszélgetésükkor, és amely szerint Mihail Szaakasvilinek “távoznia kell". “Ez teljesen elfogadhatatlan, és túlmegy minden határon" – jelentette ki Khalilzad. Csurkin viszont amerikai kollégája vádjait nevezte teljesen elfogadhatatlannak, “főleg egy olyan ország képviselője szájából, amelynek ismerjük iraki, afganisztáni és szerbiai ténykedéseit" – mondta. Khalilzad óva intette Moszkvát a Grúzia elleni “agresszió" estleges “következményeitől".

George Bush amerikai elnök hétfőn Pekingben közölte: világosan jelezte Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnöknek, hogy “elfogadhatatlan" a grúziai erőszak és bírálta Oroszország “aránytalan" válaszlépését. Pekingi látogatása utolsó napján az NCB Sports amerikai televíziónak nyilatkozva George Bush közölte: Putyinnal folytatott pénteki megbeszélésén közölte az orosz vezetővel, hogy “ez az erőszak elfogadhatatlan", és sürgette, hogy valamennyi katona vonuljon vissza az augusztus 6. előtti status quónak megfelelően. “Nagyon határozott voltam Vlagyimir Putyinnal", mondta Bush, hozzátéve, hogy ugyanezt telefonon közölte Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel is.