Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Még jelentkezhetsz az NKE-re

Elindult a pótfelvételi eljárás a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon is

Szöveg: honvedelem.hu / uni-nke.hu |  2024. július 30. 12:00

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem néhány állami ösztöndíjas alap- és mesterképzési szakon pótfelvételi eljárást indít, így lehetőség nyílik arra, hogy szeptembertől a jelentkezők a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, a Rendészettudományi Kar, illetve a Víztudományi Kar hallgatói legyenek. A pótfelvételi eljárásra a felvi.hu-n lehet jelentkezni augusztus 7-ig.

Nemzeti_Közszolgálati_Egyetem

Az általános felsőoktatási felvételi eljárás után 2218 hallgató kezdheti meg tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) a 2024/2025-ös tanévben. Akik februárban nem jelentkeztek felsőoktatási képzésre, vagy sehová sem nyertek felvételt, azoknak a pótfelvételinek köszönhetően még lehetőségük van arra, hogy szeptembertől egyetemi hallgatók legyenek.

A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar katonai vezetői nappali mesterszakára a Magyar Honvédség állományából várják a jelentkezőket. Jelentkezéskor teljes kreditérték beszámításával veszik figyelembe a katonai vezetői alapképzési szakot, illetve a főiskolai szintű katonai vezetői szakot.

Meghatározott kreditek teljesítésével elfogadják még a katonai gazdálkodási, had- és biztonságtechnikai mérnöki, állami légiközlekedési, valamint a katonai logisztika alapképzési szakokat is.

NKE_pótfelvi_plakát

A védelmi infokommunikációs rendszertervező levelező munkarendű mesterképzési szakára civilek is jelentkezhetnek. A képzésen infokommunikációs, kommunikációs, informatikai információbiztonsági, rejtjelfelügyeleti és információs műveletek specializációkat lehet választani.

A Rendészettudományi Kar a rendészeti szak bevándorlási, a rendészeti igazgatási közrendvédelmi szakirányokra, a katasztrófavédelem iparbiztonsági és katasztrófavédelmi műveleti szakirányokra, továbbá a tűzvédelmi mérnöki alapszakra hirdet pótfelvételit.

A bajai Víztudományi Karon egy új, hiánypótló szakkal várják a pótfelvételizőket a vízkárelhárítási mesterképzésen.

Az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar idén nem hirdet meg képzéseket a pótfelvételi eljárás keretében.

A pótfelvételi beadási határideje: 2024. augusztus 7., éjfél. Jelentkezni a felvi.hu-n lehet.

Az NKE pótfelvételi képzéseinek listája IDE kattintva érhető el.

Forrás: uni-nke.hu