Megállt az idő Baghlanban

Aznap este megállt az idő: némán álltunk a lobogó gyertyák fényében, könnyes szemmel néztük, ahogy a lángok megvilágítják az Õt ábrázoló fényképeket, és gondolatban Vele voltunk, az elvesztett bajtárssal, baráttal, kiváló katonával.

Néma gyász ölelte körbe a tábort, megrendült arcok, döbbent tekintetek kerestek vigaszt és magyarázatot. Próbáltuk megérteni mindazt, ami ésszel fel nem fogható.

Az élet akkor értékelődik fel igazán, amikor a halállal kell szembenézni. Ha a tűzszerészek nem találják meg a robbanószerkezetet, akkor a robbanás bármely konvojt és katonát elérhette volna, esetlegesen több áldozatot is követelve.
A hivatalos, ünnepélyes búcsúztatóra másnap került sor a táborban, ahol a PRT teljes állománya katonai tiszteletadással búcsúztatta el Kovács Gyula főtörzsőrmestert, poszthumusz hadnagyot.

A nemzeti zászlóval letakart koporsót helikopter szállította el a táborból, hogy később hősi halottunkat hazájában, Magyarországon, szülőföldjén helyezzék örök nyugalomba. A temetése napján harangszó jelzi a táborban a végső tiszteletadás és a búcsú idejét, otthon pedig a Magyarországon, szabadságon tartózkodó PRT tagok tisztelegnek szeretett bajtársunk emléke előtt.
A hathónapos missziós feladat ellátás, a távollét, nagy próbatétel elé állítja mind a családokat, mind a külföldön szolgáló katonákat egyaránt. A nehéz körülményeken és a változatos szakmai kihívásokon túl a fennálló veszéllyel is nap, mint nap szembe kell nézni.

Az afganisztáni misszió embert próbáló feladat. Különösen nehéz, amikor a közvetlen bajtárs elvesztését kell elviselni, és másnap is ugyanúgy feladatra kell indulni a tartomány különböző részeibe, mintha semmi sem történt volna, félretéve minden fájdalmat, aggodalmat és előítéletet.
Kovács Gyula posztumusz hadnagy a Magyar Honvédség legkiválóbb tűzszerész specialistái közé tartozott, a tavalyi évben ő volt „Az év tűzszerésze".

Õ volt az egyetlen olyan katona a Magyar Honvédségben, aki első osztályú tűzszerész és első osztályú búvár is volt egyben. Igazi profi volt a szakmában. Már csak egyetlen lépés választotta el attól, hogy elérje a szakma legmagasabb fokát, és mestertűzszerész legyen.

„Gyuszi igazi jolly-joker volt az alakulatnál. Ha kellett, akkor külföldieknek tartott előadást, vagy a misszióba indulókat készítette fel, ha úgy adódott, akkor nemzetközi gyakorlaton vett részt, ha pedig kútba kellett merülni, akkor Õ volt az, aki elsőként lemászott… " – mesélték a tűzszerészek.

Mint részlegparancsnok, folyamatosan gondoskodott a beosztottjairól, összetartotta a CSAPATOT. Nemcsak jó vezető volt, hanem jó barát is egyben, akihez bárki fordulhatott kéréssel, és Õ senkit sem utasított vissza. Szaktudásáért és professzionalizmusáért pedig felnéztek rá a katonák, bíztak benne.

„Olyan volt, mint egy testvér" – mondta Gyula szobatársa.

Az ifjú tűzszerészt 30 évesen érte a halál, életének fontos eseménye, a családalapítás előtt. Édesanyja meghalt, édesapja, testvére és élettársa várták haza. Gyula elvesztése nemcsak a családnak, hanem munkatársai számára is nagy megpróbáltatás, pótolhatatlan veszteség, hisz személyében nem csak egy kiváló, kötelességtudó szakembert és katonát, de egy nagyra becsült és szeretett barátot, igazi bajtársat is elvesztettünk.

„Mindig jó kedve volt, soha sem panaszkodott. Még most is a fülemben cseng sajátos szava járása: „Jól van ez!". Sosem felejtem el azt a jellegzetes, huncut kis mosolyt, ami mindig ott bujkált a szemében." – mondta Gyula legközelebbi barátja.

A tragédia után sok együtt érző részvétlevél érkezett az MH PRT állományának, nem csak otthonról, hanem az itteni hadszíntéri parancsnokságokról is, hiszen Gyuszit nagyon sokan ismerték az itt szolgálatot teljesítő külföldi katonák közül is.

Közvetve sokuk életét mentette már meg. Ezúton is köszönjük mindenkinek, hogy kifejezték együttérzésüket, megértve azt a fájdalmat, amit kiváló szakemberünk, bajtársunk és barátunk elvesztése okozott.

Õszinte, szívből jövő részvétünk a gyászoló a családnak!