Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meghalt a világ legidősebb tábornoka

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. október 14. 12:42

Százhat éves korában elhunyt a Kínai Népköztársaság első, 57-tagú tábornoki karának utolsó élő tagja – adta hírül a kínai sajtó szerdán.

Az északkelet-kínai Lu Csang-cao (Lu Zhangcao) 1937-ben csatalkozott a Kínai Kommunista Párthoz és harcolt a japán megszállók ellen 1945-ig, majd a polgárháború idején a Kuomintang hadserege ellen 1949-ig. Az új Kína kikiáltása után a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg vezető beosztású tisztje volt.

1955-ben a Kínai Népköztársaság kinevezte első 55 tábornokát, akiknek száma 1956-ban és 1958-ban eggyel-eggyel gyarapodott. A KNK első tábornoki karának akkor a legfiatalabb tagja 39 éves volt.