Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2023. május 13. 8:43

Az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred május 13-án technikai átcsoportosítást hajt végre Meszes, Fajsz és Szentes között.

Az átcsoportosítás miatt megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani az alábbi útvonalakon: Meszes – Bátya – Miske – Öregcsertő – Kecel – Soltvadkert – Jászszentlászló – Kiskunfélegyháza – Csongrád - Szentes, illetve Fajsz – Miske – Öregcsertő – Kecel – Soltvadkert – Jászszentlászló – Kiskunfélegyháza – Csongrád – Szentes.

A Magyar Honvédség kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. A zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, ezért a járművek haladását kísérőjárművek biztosítják. Kérjük a járművezetőket, hogy a katonai menetoszlopok közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjenek. A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy az állampolgárok nyugalmát a lehető legkisebb mértékben zavarja.

A lakosság megértését és türelmét köszönjük!

Lakossagi taj._foto
Címkékközlekedés