Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Toll helyett kard

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2023. május 13. 10:07

A 19. század első felének legnagyobb hatású magyar költője, Petőfi Sándor az 1848/49-es forradalom és szabadságharc során fegyveres szolgálatot is vállalt. Életének ezt a viharos szakaszát azonban korántsem csak katonai sikerek és dicsőséges pillanatok jellemezték.

MH_2023_5_borito

Kevésbé ismert tény, de Petőfi Sándor már 1848-at megelőzően is teljesített fegyveres szolgálatot: 1839. szeptember 6-tól a soproni cs. kir. 48. (Gollner) sorgyalogezredben egyszerű közkatona volt, de 1841. február 28-án gyenge testalkata, valamint tüdőbetegségre való hajlama miatt leszerelték, noha obsitja szerint „tisztességesen és becsületesen szolgált.” A költő megtanult bánni a karddal, illetve a pisztollyal, a lovaglás tudományát pedig egyik barátja, Teleki Sándor, a „vad gróf” koltói birtokán sajátította el. Az 1848. március 15-i fővárosi forradalom után felállított nemzetőrségben közfelkiáltással előbb főhadnaggyá, majd századossá választották, de az áprilisi törvények után létrehozott ún. „törvényes nemzetőrség” pesti 4. századában csupán közlegény lett. Nyáron a politikusi pályával próbálkozott, ugyanakkor élénk figyelemmel kísérte a honvédség szervezését, illetve a Délvidéken kitört szerb felkelés eseményeit is. Szeptemberben aztán ismét katonai szolgálatot vállalt: részt vett a pesti Újépületben tartott tüzértanfolyamon, és szeptember 9-én egy önkéntes szervezet, az Egyenlőségi Ezred századosává választották. Az alakulat azonban végül nem kezdte meg a működését.

További részletek a Magyar Honvéd magazin május 12-én, pénteken megjelent számában!