Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtette hatását a kakasherés szarvaspörkölt

Szöveg: Kovács Péter fõtörzsõrmester |  2010. február 16. 13:13

A mátrafüredi Mátra Szakképző Iskola adott otthont a napokban megrendezett harmadik regionális vadételfőző versenynek. A rendezvényen a Magyar Honvédség szakácscsapata is képviseltette magát. A zsűri a régiók kiváló szakembereiből tevődött össze. A katonaszakácsok különdíjat kaptak.

Február 12-én a mátrafüredi Mátra Szakképző Iskolában rendezték meg a harmadik regionális vadételfőző versenyt, amelyen a Magyar Honvédség szakácscsapata is részt vett. A szakácsverseny az iskolában rendezett bor- és pálinkaverseny befejező rendezvénye volt, így nem volt hiány a vadételeket kísérő nedűk széles választékából sem.

A kiírásban szigorú megkötések nem voltak, fő szempontként mindössze a vadhús alapanyag szerepelt, így a szervezők nem kötötték gúzsba az alkotó szakácsszellemet. A versenyt az erre az alkalomra átalakított hangárban rendezték meg, ahol a cigányzene, és a vadászoknál, erdészeknél megszokott barátságos légkör teljesen feledtette az egyébként cudar időjárást.

A tizenegy órai zsűrizésre a csapatoknak készen kellett állni az ételkölteményeikkel, természetesen azokat ízlésesen tálalniuk és szervírozniuk is kellett. Az értékelésbe nemcsak a versenyfogások íze és külleme, hanem a terítésre szánt figyelem és az ételekkel harmonizáló aperitif- és borválasztás is beleszámított.

A zsűri a régiók kiváló szakembereiből tevődött össze, valamint meghívást kapott Gulyás Károly is, aki a Magyar Katonaszakács Válogatott vezetője.

A szakértők által elbírált vadételeknek még egy próbát kellett kiállniuk, mégpedig a versenyeket lezáró díjátadó ceremónia utáni állófogadáson. A résztvevők és az illusztris meghívott vendégek elfogyasztották a versenyműveket, mi szakácsok pedig elégedetten fogadhattuk a dicséreteket és szemlélhettük a hamar kiürülő edényeket.

A katonaszakácsok a versenyen az alábbi menüt állították össze: vegyes erdei gombás szarvaspörkölt kakasherével, fenyő- és tökmagvas túrófánkkal. Illetve szarvasgerinc szeletek fehérboros-szalonnás-gyöngyhagymás raguval, vaslapon sült burgonyás lepénykével.

A Honvédségi Szakácsválogatott a szervezők különdíjával térhetett vissza helyőrségeibe.

A csapat tagjai voltak:

Gyenes Tamás közalkalmazott, Kovács Péter főtörzsőrmester, Kovács Attila törzsőrmester (MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred – Székesfehérvár), valamint Cselyovszky Zoltán törzsőrmester (MH Támogató Dandár – Budapest).

1595897124
1595897125

 

1595897125

 

1595897125

 

1595897125