Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtisztelő elismerés

Szöveg: MH Egészségügyi Központ |  2021. november 10. 19:23

Hartmann-Medicina szakmai különdíjat kapott az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház Kórházhigiéniai Osztálya. Az elismerést a november 4-én megrendezett Medicina Fórumon vehette át dr. Kopcsóné dr. Németh Irén, az osztály vezető főorvosa.

EK_1

A szakmai bíráló bizottság az infekciókontroll területén, a fertőzésekkel szemben folytatott kiemelkedő munkájáért ítélte a díjat a Honvédkórház osztályának.

Az egészségügyi szakemberekből álló zsűri elnöke prof. dr. Kovács Árpád (Költségvetési Tanács, elnök) volt, tagjai pedig prof. dr. Kosztolányi György (Magyar Tudományos Akadémia, alelnök), dr. Velkey György (Magyar Kórházszövetség, elnökhelyettes), prof. dr. Szökő Éva (Magyar Gyógyszertudományi Társaság, elnök), prof. dr. Boncz Imre (Pécsi Tudományegyetem, dékánhelyettes), dr. Gaál Péter (Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság, elnök) és Nógrádi Tóth Erzsébet (Medicina Fórum, projektigazgató) voltak.

A budapesti ünnepélyes díjátadón a Kórházhigiéniai Osztály mellett kitüntetésben részesült a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztálya, valamint a Csolnoky Ferenc Kórház Újszülött (PIC) és Gyermek Intenzív Egysége.