Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Menetgyakorlat, típusvizsga és szállítmánykísérés

Szöveg: Barnovszki László főtörzsőrmester | Fotó: Bartos Nándor hadnagy |  2023. május 19. 9:00

Tábori kihelyezési heten vettek részt az MH Anyagellátó Raktárbázis Központi Szállító Zászlóalj katonái Táborfalván.

7

A napi program reggeli testneveléssel kezdődött, majd elméleti és gyakorlati foglalkozások következtek. Az első félévre tervezett hat kilométeres menetgyakorlatot is teljesítették. Mivel a zászlóalj idén alakult, így ez a hét kitűnő alkalom volt az állomány összekovácsolására, a személyes kapcsolatok ápolására, ami nagyban elősegíti az alakulat előtt álló feladatok gördülékenyebb végrehajtását.

A gépjárművezető katonák osztályba soroló foglalkozásokon és vezetési gyakorlatokon – hosszútávú és terep – vettek részt, amit sikeres vizsgával zártak. A zászlóalj katonáihoz csatlakozott harminc gépjárművezető is az alakulat más szakterületeiről (bázisparancsnokságok, központi raktárak).

A típusvizsgán megismert gépjárművek között volt Toyota Hilux, Suzuki Vitara, Rába H család, MAN család, Renault teherautók, de régebbi technikák is, mint például az MB G-270 vagy az MB Unimog. A gépjárművek balesetmentes üzemeltetéséhez szükséges tudást minden résztvevő elsajátította.

TKH_ARB_nyitó

A zászlóalj közlekedésbiztosító szakasza pedig szállítmánykísérő elméleti és gyakorlati vizsgát tett. Kihasználva a terep adta lehetőségeket, harchelyzeteket gyakoroltak be a szállítmánykísérés során várható támadások elhárítására vasúton, illetve közúton. Majd a társszervekkel együttműködve (Budapesti Közlekedésrendészeti Osztály), mélyebb betekintést nyertek a forgalom irányítás hatékony működésébe és dinamikájába.