Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mérgező harcanyagokkal szálltak szembe a vegyivédelmi katonák

Szöveg: Rábel Mónika Eszter főhadnagy | Fotó: Bányai-Fehér Karola százados |  2023. április 1. 9:08

A napokban ért véget a „SÁRARANY MEZŐ 2023” elnevezésű gyakorlat Szlovákiában, amelyen az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred katonái is részt vettek.

mergezo_harcanyagok_cover

A szakfelkészítés során az alakulat katonái mérgező harcanyagok felhasználásával dolgoztak a szlovák hadsereg vegyivédelmi kiképző bázisán, Zemianske Kosztolany (Nemeskosztolány) település határában.

IMG_20230322_095821

A feladatokat szigorú biztonsági körülmények között – a precíz végrehajtást nem korlátozva – a szlovák szakemberek közreműködésével látták el. A fő hangsúly az úgynevezett egyes harcos kiképzésre helyeződött, majd folyamatosan áttértek a rajszintű végrehajtásra is. A közel egyhetes gyakorlat során mindennapra jutott kihívás, hogy teljes magabiztosággal hajtsák végre a rájuk háruló feladatokat a katonák. Ezek közül a legjelentősebb próbatétel egy fiktív szituáció volt: egy ellenséges csapat vegyi laboratóriumot tartott fent, ahonnan mérgező harcanyagokat akartak kijuttatni. A vegyivédelmi katonák feladata a felderítés, a detektálás (észlelés) és az azonosítás volt, többek közt meghatározták a laboratórium helyét, valamint a harcanyag fajtáját. A gyakorlat során idegmérgeket (szarin, VX), illetve hólyaghúzó anyagokat (kén-mustár, lewisit) találtak az ellenségnél.

A VX idegméreg jelenleg a legveszélyesebb mesterségesen előállított vegyi harcanyagok egyike. Halálos adagja egy átlagos emberre nézve mindössze 200 mikrogramm.

IMG_20230322_145359

A vegyi anyagok kimutatását új vegyi azonosító készülékek segítették. Ezek közül az egyik az AIRSENSE-GDA-P típusú készülék, amely mérgező harcanyagok és ipari toxikus anyagok észlelésére alkalmas, a másik pedig az INFICON Hapsite elnevezésű vegyiazonosító készülék, amely szintén bír az előbbi eszköz tulajdonságaival, azonban ezen felül a harcanyagok mennyiségi és minőségi meghatározására is képes rövid időn belül.

A mentesítés feladatkörét a szlovák katonák a saját biztonságtechnikai eljárásaik alapján végezték el. majd a gyakorlat utolsó mozzanatként csapást mértek az ellenséges erőkre. A szakfelkészítés eredményeként elmondható, hogy bár jelentős pszichés terhelésnek volt kitéve minden katona, mégis sikeresen látták el a rájuk rótt feladatot és az új eszközök szintén kitűnően vizsgáztak az első „éles” bevetésük során.

A gyakorlaton magyar oldalról az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred mellett további alakulatok katonái is szerepet vállaltak: az MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred egy rajparancsnoka, az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár egy rajparancsnok-helyettese, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Folyamőr Ezred egy altisztje, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred egy rajparancsnoka, valamint az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egy rajparancsnoka vett részt.

Címkékgyakorlat