Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Messzire, pontosan, pillanatok alatt

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: a szerző felvételei |  2023. június 1. 15:05

Éleslövészeten bizonyítottak a PZH2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el…

Noha hazánk gyakorló- és lőtereinek mérete, és elhelyezkedése „csak” tíz kilométeres lőtávokon engedi kibontakozni a Panzerhaubitzék képességeit, érdemes elmondani, hogy ezek a modern tüzérségi eszközök lőtávolsága akár negyven kilométer is lehet. A magas fokú pontosság és hatótáv mellé pedig társul a sebesség is, ami nem csak az egymás után leadható lövésekben, de a lánctalpasok mobilitásában is megmutatkozik. Laikus szemmel jól begyakorolt, rutinszerű mozzanatok egész sorát vonultatták fel a MH Klapka György 1. Páncélosdandár, vitéz Barankay József 1. Önjáró Tüzérosztály katonái azzal, ahogy immáron szakasz szinten három, illetve négy eszköz összehangolt irányítása mellett törtek előre a kijelölt tüzelőállásba, bemérték a célterületet, gyors egymásutánban tüzeltek, majd a következő pillanatban már el is tűntek a fák takarása mögött.

_SNJ8389

Tovább árnyalva e megállapítást, a tüzérek elmondták, hogy bár már ez is szép tempó, valójában a cél az, hogy elérjék azt a szintet, amikor már 60 másodperc leforgása alatt akár 12 lövést is elvégeznek és az utolsó „malac”, azaz töltet útnak indítását követő harmincadik másodpercben már útnak is indulnak a következő lőállás, vagy épp a fedezék irányába.

Akárhogy is, a kezdet büszkeségre és bizakodásra ad okot és az eddig elért eredmények jól bizonyítják, hogy a haditechnikai eszközök valóban akkor remekelnek igazán, ha jól felkészült, elhivatott szakemberek keze alatt működhetnek.