Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„MH 59. Horgászverseny” – festői környezetben

Szöveg: honvedelem.hu / mh59.hu |  2011. október 16. 11:04

Festői környezetben rendezte meg harmadik horgászversenyét október első napjaiban az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis. A Tiszakécske, és Környéke Sporthorgász Egyesület kezelésében lévő holtágon lebonyolított „MH 59 Horgászversenynek”, már második alkalommal adott otthont az egyesület.

1595925970
A horgászhelyek kisorsolását és a helyek elfoglalását követően különböző csalikkal és etetőanyagokkal készültek fel a nevezők a verseny kezdetére. A szervezők azt is lehetővé tették, hogy a bázis állományának családtagjai részt vehessenek a versenyen. Bár az időjárás nehezítette a pecások dolgát, még így is szép számmal akadtak horogra a pontyok, kárászok, keszegek.

A bázis vezető állományából Kilián Nándor dandártábornok – a bázis parancsnoka -, Zsámboki Tibor ezredes – a bázis parancsnokhelyettese -, valamint Bezsenyi Tamás zászlós – a bázis megbízott vezénylő zászlósa – is ellátogatott a rendezvényre.

A mérlegelés során kiderült, hogy összesen hetvennyolc hal akadt horogra, összsúlyuk meghaladta a nyolcvan kilogrammot. Természetesen a versenyzők – sporthorgászhoz méltóan – a halakat visszaengedték a tóba.

A legnagyobb halért járó különdíjat – egy 4 kiló 47 dekás tükörponty kifogásáért – Hrabovszky Károly szakaszvezető vehette át. A  legtöbb halat (14 darabot) kifogó Kovács Attila szakaszvezető ugyancsak különdíjban részesült. Az összesített versenyben a harmadik helyen Dukai Sándor szakaszvezető végzett, 5 kiló 91 dekás eredménnyel. A második helyre Kátai Tibor szakaszvezető került 7 kiló 55 dekás fogásával. Az idei verseny győztese Hrabovszky Károly szakaszvezető lett 9 kiló 47 dekás összeredménnyel.

1595925970
 
1595925970