Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

MH PRT-7: Alkalmazásra kész!

Szöveg: Palotás Levente hdgy. |  2009. június 23. 17:02

Befejeződött az afganisztáni Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) soron következő váltásának felkészítése az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál. A 3 hónapos kiképzés 2 napos komplex zárógyakorlattal ért véget, amely során a felkészülő állomány bebizonyította, hogy készen áll az afganisztáni feladatok megkezdésére.

A most felkészülő állomány már a 7. váltás, amely a 4000 km-re található országba utazik féléves szolgálatteljesítésre. A magyar katonák 2006 októberétől működtetnek Tartományi Újjáépítési Csoportot Baghlan tartományban, a NATO afganisztáni szerepvállalásának keretében. A NATO első számú missziójának kulcstényezője az – Afganisztán 24 tartományában működő 42 résztvevő nemzetből álló – újjáépítési csoportok rendszere. Ezek a csoportok biztosítják a NATO erők jelenlétét az ország egész területén és segítik közvetlenül az újjáépítési folyamatokat.

 Fő feladatuk a kormányzati szervek támogatása, a biztonságos környezet és az újjáépítési munka feltételeinek megteremtése, együttműködés az afgán hadsereggel és rendőrséggel, illetve kiképzésük elősegítése, valamint különböző projektek megvalósítása az oktatás, az infrastruktúra és az egészségügy területén. Ezek a feladatok várnak a 7. váltás magyar katonáira is, akik ősszel utaznak a távoli országba. A kiutazóknak a feladatok mellett számos egyéb nehézséggel kell szembe nézniük. Már önmagában kihívást jelent a kontingens 21 000 km2-es felelősségi területének az „átfogása", amely körülbelül Magyarország területének egy ötöde. A magyar konvojoknak be kell járniuk a teljes a tartományt és legtávolabbi településekre is el kell jutniuk. Emellett minden nap számolniuk kell a sajátos időjárási körülményekkel, a nehéz terepviszonyokkal és még sok különböző kockázati tényezővel.

1595888455
 

A fenti nehézségekre történő felkészülést szolgálta a három ütemből álló (egyéni képzés, szakkiképzés és kötelék felkészítés) 14 hetes kiképzés. Az első fázisnak a lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrsége adott otthon, ahol mindenki ugyanazt a kiképzést kapta, tekintet nélkül arra, hogy Afganisztánban milyen beosztást fog betölteni. Azoknak a tárgyköröknek az oktatására, illetve azon általános katonai ismeretek átadására és elsajátítására került sor, amelyek az afganisztáni külszolgálatra készülők számára alapvető fontossággal bírnak.

A kiképzési programban olyan ismeretanyagok kaptak helyet, mint például az egészségügyi ismeretek, amelynek keretében a katonák elsajátították az ön- és kölcsönös segélynyújtás alapfogásait és megismerkedtek a missziós területre jellemző veszélyforrásokkal. Emellett meghatározó elem volt például a műszaki kiképzés, amely során a Magyar Honvédség tűzszerészei oktatták a különböző improvizált robbanóeszközök elleni védekezést, amelyek az egyik legnagyobb veszélyt jelentik a műveleti területen. Ezt követően a második időszak célja az volt, hogy minden katona beosztásának megfelelő szakképzéseken vegyen részt. Például ennek keretében a gép- és harcjármű vezetők különböző vezetési gyakorlatokon vettek részt vagy az őr és biztosító század katonáinak esetében speciális lőgyakorlatokat végrehajtására került sor.

1595888456
 

A felkészülés harmadik szakaszára áttelepült a PRT-7 teljes állománya a Vay Ádám Kiképző Bázisra, ahol az addig elsajátított ismereteket már komplex módon kellett alkalmazniuk. A kiképző bázison az afganisztáni tábor mintájára rendezkedtek be és a kinti működésnek megfelelően biztosították az őrzés-védelmi feladatokat, rendelték ki a konvojokat feladatok teljesítésére és reagáltak különféle szituációk imitálása esetén. Ennek a szakasznak egyik fontos elemeként a biztosító erők precízen begyakorolták az ún. drilleket, vagyis azokat a különböző módszereket, eljárásokat, manővereket, amelyeket a magyar konvojoknak egy-egy speciális esetben, bizonyos események bekövetkeztekor kell alkalmazniuk.

1595888456
 

A kiképzés zárásaként 2 napos gyakorlat folyamán vizsgázott a leendő újjáépítési csoport. A 2 nap alatt számos feladatot hajtottak végre a katonák és folyamatosan érték a tábort, valamint a kivonuló konvojokat a – gyakorlatvezetőség által szimulált – különböző incidensek. A „vizsgáztatók" tulajdonképpen próbáltak belezsúfolni annyi kényes szituációt ebbe a rövid időbe, amely szerencsés esetben a 6 hónapos misszió teljes időtartama alatt sem fog bekövetkezni Afganisztánban. Így a „vizsgázóknak" a zárógyakorlat során intenzív, fizikai és pszichikai megterhelés alatt kellett helytállniuk – az afganisztáni tapasztalatok alapján kialakított – valósághű helyzetekben.

A katonák jól teljesítettek és megmutatták, hogy felkészültek és birtokában vannak mindazon képességeknek, amelyek lehetővé teszik az afganisztáni feladatok magas szintű ellátását. A zárógyakorlatot Benkő Tibor altábornagy, az MH ÖHP parancsnoka is megtekintette. Sorakozó keretében köszöntötte a gyakorlaton résztvevő valamennyi katonát, akiknek teljesítményéről elismerően szólt. A következő napokban még a kiutazáshoz szükséges felszerelések előkészítése, kötelező oltások és adminisztratív feladatok várnak a katonákra. Ezt követően mindenki eltávozhat hosszabb szabadságra és augusztus közepén kerül sor az állomány elbúcsúztatására, azután pedig megkezdődik átcsoportosításuk a műveleti területre, Afganisztánba.

1595888456
 

1595888456