Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mianmar elfogadja Japán segítségét is

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. május 20. 19:01

Más ázsiai országok után Japántól is elfogadta a segítséget kedden a természeti csapás sújtotta Mianmar (korábbi nevén Burma) katonai kormánya. A felajánlott japán katasztrófaelhárító egységek beutazási engedélyt kapnak és felkereshetik az Iravádi folyó torkolatvidékét is, ahol több mint két hete egy trópusi ciklon söpört végig – jelentette a Kyodo japán hírügynökség.

A külföldi segítséget hosszú ideig elutasító katonai junta a nemzetközi közösség növekvő nyomására a napokban beleegyezett, hogy beenged ázsiai orvosokat és más szakembereket. Először a hét végén jutottak el a katasztrófa sújtotta területre külföldi országokból érkezett orvosok, indiaiak, thaiföldiek és kínaiak.

Mianmarral kapcsolatos hír az is, hogy a Világbank nem nyújt pénzügyi támogatást a ciklon sújtotta államnak, mivel a katonai vezetés alatt álló ország már egy évtizede nem egyenlíti ki a nemzetközi pénzügyi szervezettel szemben fennálló tartozását.
Juan Jose Daboub, a Világbank ügyvezető igazgatója egy szingapúri nemzetközi konferencián fejtette ki, hogy a Világbank technikai támogatást nyújt Mianmarnak a károk feltérképezésében és egy gazdasági újjáépítési terv kidolgozásában, pénzügyi segítségben azonban nem részesítheti, mivel Mianmar 1998 óta elmaradásban van a Világbank felé történő törlesztésben.

Daboub kizárta azt, hogy kivételt tegyenek Mianmarral, amely a pusztító ciklon okozta károk nagyságát 10 milliárd dollár körüli összegre teszi. Mianmar a tíz tagországot tömörítő Délkelet-ázsiai Országok Szövetségével (ASEAN) együtt a segítséget nyújtó országok értekezletének összehívását tervezi vasárnapra, hogy a szükséges forrásokhoz hozzájusson.

Címkékkatasztrófa