Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepi állománygyűlés az összhaderőnemi parancsnokságon

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. május 20. 18:25

A Magyar Honvédelem Napja alkalmából május 20-án délelőtt ünnepi állománygyűlést tartott az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, a 160 éves Magyar Honvédség jubileuma jegyében.

A rendezvényen elején felolvasták dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnökének köszöntő levelét, majd a kor történéseit és hangulatát Pelyach István, a Szegedi Tudományegyetem tudományos munkatársa idézte fel megemlékezésében. Visszaemlékezett arra, hogy 1848-ban egy újfajta nemzet, és ezzel egyidőben a hadsereg született meg. Azonos volt a céljuk: megvédeni a hazát, és a haza meg is becsülte őket! A mai honvédség méltán lehet büszke elődeire. Az emlékezés, a főhajtás mellett az értékeket is tovább kell vinni az elkövetkezendő 160 évre is.

Ezt követően Tömböl László mérnök altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka elismeréseket adott át azoknak a katonáknak, akik az elmúlt időszakban kiemelkedően teljesítettek.

Ugyanezen a délelőttön, a székesfehérvári laktanya másik “felében" az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrednél is ünnepi állománygyűlésre került sor, amelyen Koronczai Tibor mérnök alezredes az ezred parancsnokhelyettese elismeréseket adott át, a kiemelkedően teljesítők részére.