Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

MiG–35-ös bemutató színesítette a KADEX 2012 kiállítást

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. május 9. 19:26

A kazahsztáni Astana Nemzetközi Repülőtéren  május 3-6. között rendezték meg a KADEX 2012 haditechnikai kiállítást, amelyen több mint kétszáz vállalat képviseltette magát. A listáról nem hiányozhattak a nagyobb orosz résztvevők sem, jelen volt portékáival többek között a Roszoboronexport, a Russian Helicopters, a United Engine Corporation és a United Shipbuilding Corporation is.

A kiállítást először 2010-ben szervezték meg, a rendezvény sikere pedig egyértelművé tette, hogy a KADEX idén sem maradhat el. A kiállítók standjai mellett érdemes volt az eget is kémlelni, hiszen számos dinamikus program színesítette az eseményt.

A kazah légierő is kitett magáért, az eseményen a hadrendben álló típusaik közül jópár a levegőbe emelkedett, a statikus soron pedig közelebbről is látható volt többek között a Szu–25-ös, a Szu–27-es, a MiG–27-es, a MiG–29-es és a MiG–31-es is. A meghívott kiállítók közül kiemelkedett a CASA C–295 típusú katonai szállítógép, illetve orosz részről a MiG–29-es kései leszármazottjának tekinthető MiG-35 4++ generációs harci repülőgép dinamikus bemutatója.

A MiG–35-ös elsőként a 2007-es Aero India airshow-n mutatkozott be a közönségnek, résztvevője volt az indiai MMRCA tendernek, viszont esélyesnek nem volt nevezhető, az elsők között hullott ki a versenyből. A MiG–35-ös típusból jelenleg 10 prototípus vesz részt a tesztprogramban.

</td>
<td> </td>
</tr>
</tbody></table>
 </p>
</td>
</tr>
</tbody></table>
</p>