„Mit adtak nekünk a rómaiak?”

Bár ma az innovációs törekvések korában épp megfordulni látszik a trend, elmondható, hogy évtizedeken át bevett folyamat volt, hogy a korszakalkotó, életünket sokszor megkönnyítő találmányok története korántsem a kereskedelmi forgalomba kerülésükkel kezdődött, hanem évekkel korábban a hadsereg berkeiben. Nagyon sok újítás ugyanis a hadialkalmazás és a hadászat fejlesztése érdekében született, csak épp idővel kiderült, hogy akár a civil életben is hasznosíthatók. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül szemezgetünk a számtalan példa közül.

GPS alapú navigáció

Kinek ne lenne már a zsebében lapuló okostelefonján legalább egy navigációs app? Szinte csak az téved el, aki el is akar, hiszen a legnépszerűbb szoftverek méterre pontosan, akár utcaképet is biztosítva gondoskodnak rólunk. Bizony, ez a szuper képesség is katonai eredettel büszkélkedhet. A műholdas helymegjelöléssel, azonosítással ugyanis az 1950-es évek amerikai haditengerészete kezdett el először foglalkozni. Az ellenségesnek számító, idegen tengeralattjárók felfedezését szolgáló fejlesztés mellett a hadsereg és a légierő is folytatott kutatásokat, mind a saját felhasználási területének megfelelő célokra, így utóbbi haderőnem például a precíziós bombázások tökélyre fejlesztése érdekében éltette a programot. Az amerikai védelmi minisztérium végül a hetvenes években hozta össze a három terület képviselőit, hogy ötvözzék a résztapasztalatokat és az addig megszerzett tudást. A légierő vezetésével folytatódó kutatás-fejlesztés hamarosan rátalált a háromdimenziós (hosszúság, szélesség, magasság) helyazonosításra, amely képességnek érdekes módon csak az 1990-es évek elején, a Sivatagi Vihar és a Sivatagi Pajzs hadműveletek során vették hasznát. Ettől kezdve azonban az amerikai – és szépen sorban minden más - haderő fejlesztéseinek szerves részét képezte a műholdas helymeghatározás.

Ugyancsak érdekesség, hogy az első civil felhasználók azonban nem az A-ból B-be jutni kívánó polgárok voltak, hanem a pontos idő szerelmesei. A rendszert ugyanis legelőször az 1980-as évek során használták – az arra alkalmas – órák szinkronizálására. Ezt követően találtak csak rá a remek lehetőségre előbb a földmérők, majd pedig, amikor már 0-24 órás lefedettséggel bírt a képesség, a légiszállító és hajózási vállalatok is. A magánfelhasználók először az 1990-es években ismerkedhettek meg a technológiával, majd a digitális eszközök megjelenésével robbanásszerűen terjedt el gyakorlatilag a hétköznapi élet minden színterén.

Radarból lett meleg étel

Ha a radar történetének kezdetét onnan számítjuk, hogy mikor mutatták ki először a rádióhullámok visszaverődését szilárd tárgyakról, akkor azt mondhatjuk:1886-ban kezdődött a német fizikus, Heinrich Hertz megállapításával. Persze innen még kudarcokkal és kiváló felfedezésekkel teli évtizedek hosszú sora vezetett az első, köznyelvben is radarként azonosított képességig, aminek az egyik – legszélesebb körben ismert – csúcspontja az 1940-ben zajlott angliai csata volt. A radarállomások – a korlátozott képességeik ellenére – hatalmas előnyt jelentettek a britek részére, akik már akkor látták az érkező német bombázókat és vadászokat, amikor azok még Doveri-szoros felett közeledtek Anglia partjai felé.

Talán nem állítunk meglepőt azzal, hogy e remek haditechnikai fejlesztés civil életben való megjelenését nem házi és kertiradarállomásoknál kell keresni, bár az időjárást előre jelző állomások ősei is a katonai radarok voltak. Mégis, a radartechnológia egyik legnépszerűbb civil felhasználása a mikrohullámú sütő. Történt ugyanis, hogy a második világháború idején a katonai rádióelektronikai fejlesztésekkel foglalkozó Raytheon cég egyik fejlesztőmérnöke, Percy Spencer a mikrohullámokat fejlesztő magnetronon dolgozott és arra lett figyelmes, hogy a szerkezet előtt állva a zsebében féltve őrzött cukorkák olvadásnak indultak. A látszólag kellemetlen felismerés azonban további ételtesztekre sarkallták Spencert és társait. A különös svédasztal egyik fogása, a kukorica, kiváló minőségben és meglepően jó részidő mellett pattogott fogyaszthatóvá. A tesztek folytatódtak, ám a történetírás szerint a tojással elkövetett kísérletet egy komolyabb tisztálkodás követte, miután a vizsgált tárgy a hő hatására szó szerint kirobbanó sikerrel terítette be a mérnökök kíváncsiskodó arcát…

A pillanatnyi kudarc ellenére a korábbi sikerek elgondolkodtatták Spencert, és mintegy mellékes elfoglaltság gyanánt megalkotta a mikrohullámú sütőt. A köznyelvben csak mikrónak becézett készüléknek azonban rengeteg változáson kellett még keresztül mennie a prototípushoz képest, hiszen az első mikró majdnem két méteres magas volt; a súlya pedig kicsivel meghaladta a három mázsát. A fentiek tükrében a mindössze ötezer dolláros előállítási költség apróságnál tűnik. . .

Az első háztartásbeli felhasználásra is alkalmas és elérhető árú – közel 500 dollár – változatra 1967-ig kellett várnia a türelmes közönségnek.

Az aviátor napszemüveg

Ha amerikai katonát, sőt, még inkább, amerikai pilótát vizionálunk, az elsők között gondolunk a csepp alakú jellegzetes napszemüvegre, amelyet a második világháború idején szolgált pilóták óta minden légierős katona alapvető kellékeként tartunk számon. Való igaz, a klasszikus – és szubjektív véleményem szerint a legvagányabb – formát tényleg az amerikai pilóták részére rendszeresítették, de még az 1930-as években.

A második világháború lezárásáig több millió darabot gyártottak le, s egészen 1945 szeptemberéig szinte kizárólag csak katonai szolgálatot ellátók juthattak hozzá a már akkor is ikonikusnak számító szemüvegekhez. A háború véget ért és a hadsereg elkezdte kiárusítani a raktárkészleten lévő darabok egy részét, így kezdődött meg az Aviator napszemüvegek civil pályafutása.

Karóra

Bár az első karórák női ékszerként születtek meg az 1800-as évek második felében, a férfiak számára az első világháborús tapasztalatok hozták meg a döntést, amely háttérbe szorította az elegáns, de roppant kényes zsebórák alkalmazását. A szíjjal csuklóra rögzített órák ugyanis tökéletesen alkalmasak voltak arra, hogy minden hadmozdulatot és manővert pontosan szinkronizáltan hajthassanak végre a különböző alegységek anélkül, hogy különösebb fény- vagy hangjelzést kellett volna adni, ami az ellenség számára is egyértelművé tette volna a támadó törekvéseket.

Az internet

Ha nem lett volna az amerikai hadsereg igénye, hogy létrejöjjön egy olyan hálózat, ahol a különböző támaszpontok elérhetik egymást, most önök sem olvashatnák ezeket a sorokat. De mivel felmerült az a bizonyos igény, ezért most azt is megtudhatják, hogy az internet története az 1960-as években kezdődött, amikor is az amerikai védelmi minisztérium alá tartozó Advanced Research Projects Agency (ARPA), tehát a Fejlett Kutatási Projektek Ügynöksége feladatul kapta egy biztonságos számítógépes hálózat kiépítését.

Az első sikeres hálózatot, amelyet az ügynökség után ARPANET névre kereszteltek, 1969-ben mutatták be. Az első végpontok amerikai egyetemek és állami intézmények voltak. A nyolcvanas évekig tartó folyamatokat talán a finomhangolások és a felhasználói kívánalmak szerinti bővítések korszakaként írhatjuk le, mialatt mindvégig alapvetően állami, de azon belül is védelmi szereplők fértek hozzá a rendszerhez. A nyolcvanas évektől kezdve viszont egyre több szereplő került be a hálózatba, ami aztán a katonai és civil felhasználók elkülönítését szükségeltette. Az ARPANET végül 1990-ben szűnt meg, amikor már számos új, előrehaladott megoldás létezett a ma is ismert világháló fenntartására és továbbfejlesztésére. Maga az internet szó egyébként valamikor a hetvenes években születhetett egyes szakkönyvekben, útmutatókban és leírásokban szereplő rövidítések révén.

Éjjellátók

Jó, elismerem: az éjjellátó készülék talán nem a civil lét leggyakoribb eszköze, mégis számtalan kereskedelmi célú eszköz használja azt a technológiát, amit a katonai éjjellátók fejlesztése alkotott meg. Tehát van helye a felsorolásban. (Igen, szerintem is van – a szerk.)

Az első éjszakai körülmények között is látást biztosító találmányt a második világháborús német hadseregnek tulajdonítja a történetírás. Ám a németek találmánya nem lehetett volna sikeres, ha 1929-ben Tihanyi Kálmán be nem mutatja a világ első infravörös sugarakra is érzékeny kameráját, amit a magyar fizikus a brit hadsereg számára értékesített.

A németek saját találmányukat először harckocsira szerelve, majd egy relatíve kisebb méretben kézilőfegyverre szabva – Vámpír néven – is tesztelték. (Bár párhuzamosan az amerikai hadsereg is folytatott kísérleteket a témában, a valós sikereket kétségkívül a németek érték el hamarabb.)

Noha a mai modern katonai éjjellátó készülékek közvetlen civil alkalmazását a legtöbb nemzet törvényei tiltják, vagy korlátozzák; a technológia jelen van a mi hétköznapjainkban is, hiszen a kamerák mellett már egyes mobiltelefonok is alkalmasak éjszakai felvételeket készítésére is.

Brékó-brékó, vétel-vége!

Manapság már számtalan rendezvény, vagy éppen építési munkálat látványának megszokott része, hogy a résztvevők rádión kommunikálnak egymással. Ez a praktikus kapcsolattartás például két munkafolyamat képviselői között szintén a katonai fejlesztések sorából került ki és nyert teret az élet számos területén.

Az első kétirányú adóvevő 1937-ben látta meg a napvilágot Kanadában és azzal a céllal alkották meg, hogy a pilóták részben egymás között, részben az irányítással kommunikálhassanak. Aztán kirobbant a második világháború és a találmány iránt hatalmassá vált az érdeklődés. A hadialkalmazás igényei rengeteg változtatást, könnyítést, kisebbre szabást vetítettek előre, egyetemben a hatótáv folyamatos növelésével.

Az akkoriban óriási felfedezésnek számító újítás a nyolcvanas évekre elérte a létezés azon természetességét, hogy már gyermekjátékként is bárki hozzájuthatott.