Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mit nekik játék-repülőgép…

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2021. április 25. 15:09

„Tűzoltó leszel, s katona! Vadakat terelő juhász!” - írja József Attila Altató című versében. Aztán felnőttként tűzoltó helyett vegyészmérnök, juhász helyett jogász, katona helyett pedig…

repülők (1)

…vélhetően itt nincs helye a változásnak, legalábbis néhány gyermek egyáltalán nem gondolja azt, hogy csak úgy dobálódzna a hivatásokkal. Az Angliában élő, hétéves Jacob Newton például már óvodás kora óta bizonygatja: ő bizony vadászpilóta szeretne lenni. Édesapja, a tériszonyban szenvedő Andrew Newton a képek tanúsága szerint már beletörődött a megváltoztathatatlanba, pláne, hogy Jacob – felnőtt segítséggel természetesen – már az első repülését is teljesítette. (Vélhetően cseppet sem szabályos, de a hírek szerint rövidke időre a Piper PA-28 Cherokee típusú gép az ifjú vadászpilóta-aspiráns irányítása alatt állt.) Az pedig már a pszichológusok hatáskörébe tartozik, hogy vajon van-e kapcsolat az ég felé történő törekvés és a megrendítő tény között: Jacob nagyon korán elveszítette édesanyját.

repülők (2)

A kisfiú repülés iránti korai elköteleződése természetesen nem elszigetelt eset. Az Amerikában élő, már nyolcéves Amelia szintén évek óta rajong a repülésért, különösképp a hazai vadászgép-flotta köti le a figyelmét. Bálványa Michelle Curran őrnagy, jelenleg az USAF Légi Demonstrációs Század (Thunderbirds) repülőgép-vezetője, aki többek között több, mint százhatvan órát repült már Afganisztánban éles bevetésen is. (Egyébként összes repült óráinak száma meghaladja az ezerötszáz órát.) Egy televíziós műsor keretében Amelia ráadásul találkozhatott is az őrnagy asszonnyal, aki egy nap erejéig megmutatta neki: milyen is a légierő valójában. A kislány különben igen határozott elképzelésekkel rendelkezik jövőjét illetően. Mint kifejtette, kizárólag az F-16-osok érdeklik, más típust, ha lehet, szóba se hozzanak előtte…

repülők (3)

Talán még a fentieknél is érdekesebb – és kissé más jellegű - a jó néhány évvel korábban napvilágot látott James Leininger esete. Andrea és Bruce Leininger – magasan képzett, több diplomával is rendelkező szülők – eleinte pusztán furcsállották, hogy kisfiúk csak és kizárólag repülőgépekkel hajlandó játszani. A gyermek kétéves korától kezdve repüléssel álmodik – többször egyáltalán nem kellemes dolgokat. „Repülőgép lezuhan, a kis ember nem tud kijönni” – válaszolta egy ízben, mikor anyjának fel kellett ébresztenie rémálmából. Az álom aztán rendszeresen visszatért, és ahogyan James nőtt, úgy szaporodtak a további különös események. A kisfiú háromévesen nem egyszer szabályszerű repülés előtti ellenőrzést hajtott végre egy játék repülőgépen. A szülők nyilván elhalmozták őt különböző merevszárnyas játékokkal, Andrea pedig egyszer lelkesen mondta: látod, kisfiam, az ott egy bomba. Mire a gyerek (még mindig háromévesen): nem, az egy póttartály.

Ahogyan teltek-múltak az évek, James – rendszerint az elalvás felé közeledve - egyre több tényt osztott meg a szüleivel, melyek pontosan visszavezethetően lefedik egy korábbi vadászpilóta mindennapjait – mégpedig tökéletes szakmaisággal és részletességgel. Egy ízben pedig határozottan leszögezte: annak idején Corsair-típuson (F4U Corsair, csillagmotoros vadászrepülőgép) repült, amit a japánok lőttek le. A kisfiú szerint többször „Natomáról” szállt fel, és együtt repült egy bizonyos Jack Larsonnal, és végül Iwo Jimánál lőtték le a gépét. Leiningerék számára világos lett: fiúk nyilvánvalóan nem a tévéből, vagy az ovis társaktól szerzi a különös információit, pláne, miután a fura „James 3” szignóval kezdte el illetni zsírkrétás rajzait. Rövid amatőr hadtörténelmi kutatás során kiderült: az USS Natoma Bay, Casablanca-osztályú hadihajó volt, mely valóban a második világháború ideje alatt teljesített szolgálatot. A szülőknek végül sikerült beszélniük egy bizonyos Ralph Clarbour nevű veteránnal, aki hátsó lövészként jelen volt annál az Iwo Jimai-i bevetésnél, 1945. március 3-án, amikor is bajtársa, James M. Huston Jr. gépét lelőtték. Mégpedig pontosan a motort ért találattal. Igaz, ezt korábban a kis James is pontosan így mesélte el…

repülők (5)
×