Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mladics miatt lemondott a miniszter

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. december 30. 8:21

Lemondott a Ratko Mladic után kutató akciócsoportot vezető miniszter kedden. Rasim Ljajic, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködés szerbiai koordinátora. Ratko Mladicot, a boszniai szerb hadsereg volt vezérkari főnökét azzal vádolják, hogy ő szervezte meg az 1995-ös srebrenicai mészárlást, amelyben 8000 szerbiai muzulmánt öltek meg.

Rasim Ljajic, aki a szerb kormányban a munka- és szociális ügyek minisztere, korábban kijelentette, hogy Mladic 2009. december 31-ére Hágában lesz. “Miután ez nem történt meg, lemondok" – mondta a brit hírügynökségnek.

Ljajic, aki kedden nyújtotta be lemondását a szerb kormánynak, továbbra is a volt Jugoszlávia területén elkövetett bűnök ügyében ítélkező ENSZ-törvényszék szerbiai koordinátora marad.

Közölte: folytatja a munkát a törvényszék által még körözött két utolsó vádlott, Ratko Mladic és Goran Hadzic elfogása érdekében, és szorosan együttműködik a hágai intézménnyel.

Hollandia Szerbia uniós csatlakozási kérelmének ratifikálása feltételeként szabta meg Mladic kiadatását a hágai törvényszéknek.

CímkékENSZNATO