A tavalyi Berlinale versenyprogramjában debütált Nagy Dénes világháborús mozija, amivel el is nyerte a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve-díjat. A Természetes fény szokatlan aspektusból, a megszálló alakulatok szemszögéből mutatja be a magyar katonák helyzetét az elfoglalt orosz területeken. Mindezt moralizálás és ítélkezés nélkül, mesteri és műfajfrissítő módon kivitelezve.
Óriásit csavart a megszokott narratíván Nagy Dénes rendező. Második világháborús filmjében nem a dicsőséget és a fronton harcolók áldozatvállalását, nem a szovjet végtelenben hősi halált halt magyarok kálváriáját, még csak nem is a civil lakosság szemszögéből értelmezett történetet mutat be, hanem azt, mit éltek át azok a magyar katonák, akik a németek térnyerése után az orosz területekre, mint megszálló csapatok érkeztek. Mielőtt bárki moralizálni kezdene: ne tegye. A Természetes fény nem egyfajta Jöjj és lásd parafrázis, a rendező és a forgatókönyv ugyanis messzire elkerüli az erkölcsi ítéletosztást. Amikor tavaly interjút készítettem Nagy Dénes rendezővel, így fogalmazott: „Semmiképpen nem akartunk moralizálni, ez volt az elsődleges szempont. Bízom benne, hogy a nézőben sem fog ilyen jellegű indulatot kelteni majd, mivel a film semmilyen formában nem ítélkezik. A legfontosabbnak azt tartom, hogy morális állásfoglalás nélkül tudjunk beszélni a múlt sötétebb oldaláról is, azt vizsgálva, hogy az azt átélő emberek számára mit jelentett az egész. Szokatlan nézőpontból ábrázoltuk az eseményeket, hiszen ezek a katonák abban a szituációban a megszállók voltak. A klasszikus háborús filmekben az úgynevezett jó oldal szemszögéből követjük az eseményeket, itt más a helyzet. A saját életmódjukból kirángatott magyar katonákról szól a történet, akik belekerültek egy helyzetbe, ahol helyt kell állniuk, pedig az egyetlen vágyuk, hogy hazajussanak.”
A film Závada Pál regényéből készült, de amíg a könyv évtizedeket ölel át, addig a szkript mindössze néhány napot ragad ki abból. Semetka István egyike annak a százezer magyar katonának, aki a Szovjetunió elleni támadás alatt a megszállt területeken teljesített szolgálatot, felkutatva és megsemmisítve a partizánokat. A falujából kirángatott, földművesből szakaszvezetővé tett Semetka szemszögéből látjuk három napnak a történetét, ahogyan a mocsaras, fagyott és kísérteties tájon a katonák megszállnak egy néhány házból álló falut, majd onnan kiindulva és oda visszatérve keresik az ellenséget, miközben a helyiek maguk is óriási problémát okoznak nekik.
Senki ne számítson őrületes csatajelenetekre, izgalmas akciókra, látványos megoldásokra. A Természetes fény egy rendkívül erős, lassú dráma, amelynek egyértelmű célja, hogy beszippantsa a nézőt, és hogy csendjeivel teremtsen iszonyú hangzavart. A forgatókönyvet dicséri, hogy még a főszereplőről sem tudjuk sokáig, ki is valójában. Konkrét utalásokat nem kapunk, a rövid, szűkszavú dialógusokból bontakozik ki annyira a kép, hogy egy idő után nagyjából el tudunk helyezni mindenkit a történetben. A rendező nem ad kapaszkodót: azt akarja, hogy részeseivé váljunk annak a zavarodottságnak, honvágynak, s legfőképpen annak a lassú meghasonulásnak, amit azok a katonák éreztek, akik egy számukra vadidegen helyen küzdöttek kényszerből valami ellen, amit gyakorlatilag nem is láttak. Egyetlen kézzelfogható kapcsolatuk a falu és annak lakossága, akiket (eleinte) nem bántanak ugyan, de a pattanásig feszült hangulat végig tapintható a két fél között. Amikor kiderül, hogy a falubeliek némelyike információt szállít a partizánoknak a megszálló magyarokról, és egy ilyen tipp végül az osztag parancsnokának életébe kerül, Semetka – mint rangidős – komoly dilemma elé néz. Milyen büntetést szabjon ki, ki ellen alkalmazzon retorziót és egyáltalán mi legyen az? Hősünk köztes megoldást választ, ám a megérkező új parancsnok – nem mellesleg Semetka falubelije – már nem gondolkozik ennyit: a lehető legdrasztikusabb megtorlást választja, majd a maga suta módján még meg is ideologizálja.
A film nem magyarázza a történteket. Mindent Semetka szemszögéből látunk, szövegben viszont semmilyen érzelmi vonalra nem erősít rá a forgatókönyv. Sodródunk az eseményekkel, ahogyan Semetka is, akinek rezzenéstelen arcából csak szeme villan egy-egy váratlan (vagy nagyon is várt) fordulatnál. Itt jött be Nagy Dénes szerencsés húzása: kizárólag amatőr színészekkel dolgozott. Castingolni falvakba és eldugott helyekre járt, így szedte össze azt a maroknyi embert, akikkel végül csodát varázsolt a vászonra. Szabó Ferenc Semetka szerepében lenyűgöző, szó szerint semmibe meredő tekintete, játéka mentes minden manírtól, minden felvett, tanult színészi eszköztől, és éppen emiatt annyira hihető, amennyire csak lehet. A színészeket figyelve kicsit valóban olyan benyomása van az embernek, mintha korabeli filmhíradók képei köszönnének vissza. És ha már autentikusság: az amatőr aktorok magukkal hozták a forgatásra lakóhelyük nyelvjárását is. Nem „vidékieskedve” (mondjuk ki: műparasztkodva) beszélnek, aminek borzalmas és fülsértő megoldásait oly sok hazai produkcióban láthatjuk, amikor a fővárosi aktorok a lehető legkevesebb sikerrel igyekeznek falusiakat játszani: itt az adott színész otthonára jellemző nyelvjárás természetesebb már nem is lehetne.
Az alkotók érezhetően tökéletes összhangban dolgoztak együtt. Ágh Márton díszlet- és jelmeztervező nagyot alkotott, a filmben végig elhisszük az ukrán erdő közepén búvó kis falu szobáinak utolsó berendezési tárgyát is, az utcák sártengerébe fektetett fapallókat, vagy az egyenruhák és kapcák mocskát. Mellette Dobos Tamás operatőr nyomasztó, mégis izgalmassá váló színei és beállításai pontosan érzékeltetik azt a fagyott mocsaras, sárban ázó, napfényt alig látó poklot, ahová a magyarokat küldték.
A Természetes fénynek sikerült elérnie a célját: úgy mutatja be a háború borzalmát, hogy gyakorlatilag egyetlen, a történelem szempontjából lényegtelen, apró epizódocskát emel ki belőle, és éppen érdektelen, szürke alakjaival ad arcot a borzalomnak. Szokatlan megközelítésű, merész, kiemelkedő alkotás, amely egyben lehetőséget ad az őszinte szembenézésre is.
Természetes fény
(2021)
Rendező: Nagy Dénes
Író: Závada Pál
Forgatókönyvíró: Nagy Dénes
Operatőr: Dobos Tamás
Vágó: Nicolas Rumpl
Szereplők: Szabó Ferenc,
Bajkó László,
Franczia Gyula
